Vettel úgy érzi, hogy az emberek mögötte állnak

Sebastian Vettel örül az emberek támogatásának, és szerinte a többség mellette áll. A német világbajnok tisztában van vele, hogy mindig lesznek olyanok, akik nem fogják kedvelni, vagy kritizálni.

Sebastian Vettel, Ferrari, meets fans

Sebastian Vettel, Ferrari, meets fans

Simon Galloway / Motorsport Images

Sebastian Vettel nem az a tipikus megosztó személyiség, független attól, hogy éveken át dominált a Forma-1-ben. Igaz, 2010-ben és 2012-ben volt miért izgulnia Fernando Alonso és a Ferrari ellen, de 2011-hez és 2013-hoz hasonlóan ő lett a befutó. A Red Bullt 2014 év végén hagyta el, abban az esztendőben, amikor rögtön kikapott Daniel Ricciardótól.

Még több F1 hír:

Vettel már elég régóta tagja a maranellói gárdának, de 2017 óta igen sok kritikát kap. Sokan főként a 2018-as bajnoki cím elvesztését varrták a nyakába, miközben sokat hibázott. Az idei évben is volt pár hibája és Charles Leclerc igencsak felveszi vele a tempót, még akkor is, ha csak 21 esztendős és ez az első éve a Ferrarinál, a Forma-1-ben pedig a második.

Sebastian Szingapúrban több mint 1 év után nyert, aminek Leclerc nem igazán tudott örülni, de a monacói utólag elismerte, hogy nem volt fair tőle a Ferrari felé megfogalmazott kritika és a csapat nagyon helyesen döntött a taktikával, mert máskülönben nem tudtak volna kettősgyőzelmet szerezni.

„Rengeteg üzenetet kaptam, és úgy érzem, hogy az emberek mögöttem állnak, és velem vannak. Természetesen ez nem mindig egyszerű, de érzem a támogatásukat, amiért hálás vagyok. Néha nehéz elképzelni azt, hogy vannak olyan emberek, akik követnek téged. Igen, bizonyos dolgoknak én is a rajongója vagyok, de számomra ez nem annyira természetes, hogy így kezeljem ezt.”

„Mégis úgy érzem, hogy a legutóbbi hetekben, amik nem mentek olyan jól, nagyon sok pozitív üzenetet kaptam, kézzel írt leveleket, amik rendkívül kedvesek és támogatóak voltak. Számomra mindez fontos, mert sok esetben az emberek a saját tapasztalataikat írják le, a saját életükről. Itt a Forma-1-ben ez nagyon fontos nekem, de a magánéletben ez sem minden.”


 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A 18 colos F1-es kerekek csak növelik majd a gumigondokat?
Következő cikk Ricciardo szerint a fordított rajtrács egy kétségbeesett ötlet a Forma-1-ben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország