BRÉKING

Vettel tudja, hogyan építsen fel valamit: nem akarta, hogy véget érjen az utolsó egyeztetés a RBR-nél

Remi Taffin elmesélte, milyen volt az utolsó futam Sebastian Vettel társaságában, de kitért Fernando Alonsóra is, akivel szintén dolgozott együtt. A Renault Sport F1 műveleti vezetője végig Lewis Hamiltonnak drukkolt a Mercedes versenyzői közül.

Abu Dhabiban véget ért a szezon és eldőlt a cím sorsa: Hamilton már a rajtnál az élre állt, Rosberg autója pedig rendetlenkedett, végül még pontot sem szerzett. Taffin bánja, hogy elmaradtak az izgalmak.

"Kár érte, hogy Nico nem tudott végig harcban lenni. Igaz, Lewis már a futam elején fölé kerekedett. Miután Lewis párti vagyok, nem igazán bántott a dolog"- mondta mosolyogva Taffin a Renault Sport szokásos podcastjében.

Taffin olyan nevekkel dolgozott együtt, mint Alonso, Raikkonen és Vettel, így arra is válasszal szolgálhat, mit kedvel annyira a brit bajnokban, mitől olyan remek versenyző.

"Szerintem nagyszerű versenyző. Alonsóhoz lehet hasonlítani. Nem emlékszem a statisztikára, de Nico talán kétszer annyit volt pole-ban, mint ő, míg Lewisnak már kétszer annyi címe van" - állt elő érdekes meglátással. "Ez már annyi, mint Alonsónak. Általában a gyors időmérőmenőkhöz hasonlítjuk őt, de ami számít, hogy vasárnap pontot szerezz, és minden alkalommal ezt tette."

A francia szakember a gyári csapatnál dolgozott Alonsóval, ahova visszatért az oviedói a mclarenes kitérőt követően. A kétszeres bajnok most a Ferrarit hagyta el, és felmerül a kérdés, mekkora űr marad egy ilyen kaliberű bajnok után?

//

Post by www.f1-live.hu.

"Nem mondanám, hogy űr, mert valaki más fogja helyettesíteni. Elveszítesz bizonyos automatizmust, mindig kialakítasz kötelékeket a versenyzőkkel. Legyen szó akár Kvyat-ról, aki egy évet volt a Toro Rossónál, és a Red Bullhoz megy, vagy valaki másról. Elég nehéz az alkalmazkodás"- állapította meg. "Különösen azért, mert öt évet töltött a Ferrarinál. De ez a sztori ciklikus, és majd valaki más helyettesíti. Szerintem Vettel is jó munkát fog végezni. Tudja, hogyan építsen fel dolgokat."

Milyen érzés volt az utolsó futam a négyszeres bajnokkal? "Vasárnapig minden a megszokott mederben zajlott. De amikor utoljára ült be az autóba, némi bánat fogott el. Az egész csapat ott volt, megtapsolta őt, és ugyanez történt, amikor visszatért a garázsba. Általában sokat beszél az utolsó egyeztetéseken, és most tényleg nagyon sokat beszélt. Nem akarta, hogy véget érjen"- idézte fel Taffin.

http://youtu.be/M6BQITEMO28?t=41m

"Érdekes helyzet volt. Láthattad rajta, hogy kicsit bánja a dolgot, de azt is érezted, hogy kíváncsi, mert a Ferrarihoz távozik jövőre"- mondta. "Egy új kihívás neki és talán jó idők jönnek számára. "

Vettel az utolsó közös futam után is a munkára koncentrált, nem csapongott azon a bizonyos megbeszélésen.

"Nem ismered őt, ha ezt gondolod. A szokásos dolgokat csinálta, a legutolsó részletig. Mindenkivel beszélt, minden egyes csapattaggal, akivel dolgozott, és az egész csapattal. Nagyon hosszú volt."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az FIA megvizsgálta a Bianchi-balesetet: a francia nem lassított le eléggé, nem volt szükség SC-re (frissítve)
Következő cikk Hivatalos: A Toyota F1-es bázisán tesztel 2015-ben és azon túl a Force India

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország