Vettel tudja: az ágaskodó lovacska volt élete döntése!

Vettel tudja: az ágaskodó lovacska volt élete döntése!

Sebastian Vettelt csak pozitív meglepetések érték, amióta aláírt a Ferrarihoz. Tisztában van vele, hogy ez volt az első lépés, hogy még magasabb célokat is elérhessen a Forma-1-ben.

A négyszeres német bajnok nagyjából fél éve erősíti a vörösök csapatát. Vettel a döntését egy pillanatra sem bánta meg: a Red Bullnál aratott hihetetlen sikerei után most a nagy mítosszal rendelkező Ferrarinál bizonyíthat. A heppenheimit lenyűgözi az olasz istálló mentalitása: „Attól a pillanattól kezdve, hogy a csapattal dolgozom, pozitív meglepetés ért.” – mondta Vettel az Autosportnak.

https://www.youtube.com/watch?t=4193&v=CJhQeLJPK4s

Elmondása szerint „a potenciál megvan a csapatban személyi szinten, illetve a márka iránti szenvedély miatt is”. Vettel nem szeretné megjósolni, hogy a Scuderiával meddig juthatnak el, de egyelőre elégedett az erősorrendben betöltött szerepükkel. „Ez több, mint amire számítottunk. Azonban mi még többről álmodunk. Tudjuk, hogy mit akarunk elérni, és örülünk, hogy eddig minden tőlünk telhetőt megtettünk, és belefektettünk.”

A döntését az eddigi eredményei is igazolják. A német saját bevallása szerint sem gondolja, hogy rossz lóra tett volna. „Ha hibázom, akkor vállalom. Természetesen ebben a pillanatban is kereshetnék kifogásokat, de nem értem, hogy miért kéne. Az ember felelős a saját döntéseiért.”

//

A McLaren-Honda hivatalos bejelentése! fotó: dppi

Posted by www.f1-live.hu on Friday, June 12, 2015

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Sebastian Vettel
Cikk típusa BRÉKING