Vettel továbbra is „mindent belead”, hogy segítse az Aston 2023-as felkészülését

Sebastian Vettel ugyan a szezon végén visszavonul, és már csak két nagydíj van hátra F1-es karrierjéből, de ő ettől függetlenül egyértelművé tette, hogy az utolsó pillanatig segíteni fogja csapatát a jövő évi autó kapcsán.

Sebastian Vettel, Aston Martin

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Miután Vettel a Magyar Nagydíj előtt hivatalosan is bejelentette visszavonulását, a szezon második fele már amolyan búcsúkörút volt számára, miközben persze mindent megtett annak érdekében, hogy minél jobb eredményeket szállítson csapatának.

Ebben pedig segítségére volt az Aston Martin autójának javulása is, hiszen a csapat folyamatos fejlesztésekkel igyekezett kimászni az év eleji gödörből, így mostanra a konstruktőri kilencedik helyről a hetedikre jöttek fel, miközben a hatodik pozíció sincs messze tőlük.

Még több F1 hír:

Amikor az Autosport/Motorsport.com megkérdezte Vettelt, hogy mennyit segít még az istállónak az idén tanultakat átültetni a jövő évi autóba, ő kifejtette, hogy továbbra is „mindent belead” a munkába.

„Nincs okom arra, hogy bármit is visszatartsak. Nem váltok csapatot, nem megyek máshová, szóval kimondom, amit gondolok. Semmi sem változott mondjuk tavalyhoz képest.”

A csapatot váltókat a szezon ezen szakaszán általában már ki szokták zárni a jövő évi autó fejlesztéséből, hogy ne vigyenek magukkal értékes információkat új munkahelyükre, de ez a veszély Vettelt ugye nem fenyegeti.

 

A német elmondta még, hogy bár nem beszél közvetlenül az Aston mérnökeivel a 2023-as tervekről, de ez csupán annyit jelent, hogy a csapat tisztában van „az idei év gyengeségeivel, és igyekeznek azokat kijavítani a következőre”.

Ezáltal pedig egyszerűen igennel vagy nemmel felelhet az olyan kérdésekre, melyek az AMR22-es problémáinak megoldására vonatkoznak, illetve hogy azokat már csak a 2023-as autóval tudják-e orvosolni.

Vettel tehát magához híven az utolsó futam utolsó kanyarjáig nyomni fogja, és ott segíti a csapatot, ahol csak lehetséges, miközben persze érzelmes lesz számára a búcsú, amely nemsokára bekövetkezik majd Abu Dhabiban.

Elássa a csatabárdot a Red Bull és a Sky Sports?

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Button: a Mercedes legjobb esélye egy 2022-es futamgyőzelemre már elszállt
Következő cikk A Haas vezére nincs ellenére a sprintfutamoknak, de valamin azért változtatna...

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország