BRÉKING

Vettel: Tőlem jöhetett volna Alonso… Nem számít, hogy ki a csapattársam

Sebastian Vettel a Braun márka nagyköveteként adott interjút a spanyol MARCA lapnak és beszélt őszintén a 2013-as Olasz Nagydíjat megelőzően.

Daniel Ricciardo, mint új csapattárs. Vajon könnyebb lesz mellette?

„A végén úgysem számít az, hogy ki a csapattársad. A lényeg az, hogy együtt, közösen építsétek ki a csapatot és a helyes irányba haladjunk előre. Ha versenyeket és bajnokságokat akarsz nyerni, akkor mindenkit le kell győznöd, így nem jelent sok különbséget az, hogy most egy piros, egy fekete, egy ezüst, vagy épp egy kék autóról beszélünk.

A német számára nem okozott volna problémát az, ha Fernando Alonso érkezett volna mellé.

„Nem igazán. Hogy őszinte legyek, nagyon jól ismerem Fernandót, akivel folyamatosan beszélek a paddockban. Tisztelem őt, mint versenyzőt és semmi bajom nincs vele. Úgy hiszem, hogy odakinn ő az egyik legjobb, miközben nagyon versenyképes és tehetséges. Nem igaz? Nem igazán gondoltam arra, hogy egy csapatban versenyezhetünk. Nem tudom, hogy ez milyen lenne. Soha nem hallgattam a pletykákra. Egyesek nagyon pozitívan beszélnek erről a dologról, míg mások éppen ennek az ellenkezőjét állítják. De általában nem figyelem ezeket a dolgokat.”

Ki lenne az, akivel a német versenyző ugyanabban az autóval tenné magát próbára?

„Michael (Schumacher). Ő már nincs itt velünk, de jó lenne látni közelről azt, hogy miként is dolgozik, megérteni a stílusát és tanulmányozni a telemetriai adatait. Jó lenne megtudni, hogy miért volt ennyire domináns pályafutása nagy részében.”

Vettel még mindig beszél a legendával, akivel az évek során remek kapcsolatot alakított ki.

„Igen, néha.”

Ricciardo egyértelműen másodszámú versenyző lesz jövőre a Red Bullnál?

„Nincs értelme erről beszélni. Ugyanazokat az eszközöket fogjuk megkapni, de a végén csak egy győztes lesz. De nincs arról szó, hogy valaki kivételezett lenne a másikkal szemben.”

2014-ben az új motorokkal minden megváltozik a Forma-1-ben. Vajon a Red Bull képes lesz megtartani a dominanciáját?

„Nem lehet tudni. Minden új lesz számunkra és a többiek számára is. Az autók és a motorok is mások lesznek. Jövőre szerintem sokkal nagyobbak lesznek a különbségek, ellenkező esetben meg lennék lepve, de nehéz előre tudni azt, hogy mire számíthatunk. Még várnunk kell erre egy kis időt.”

A Red Bull, mint utolsó csapat a versenyző számára?

„Mit jelent az, hogy örökké? Lehetetlen tudnom azt, hogy hol leszek öt, vagy tíz év múlva. Most nagyon boldog vagyok itt, és ez egy nagyon jó csomag, jó szakemberekkel és valóban minden remek. Semmi sem indokolja azt, hogy távozzak, és váltsak. Talán egy nap majd másképp gondolom ezt a kérdést, de most minden nagyon távolinak tűnik. Azt hiszem, hogy a jelenben kell élnünk.”

Ajándék Webber számára az utolsó versenyen?

„Talán kap majd egy doboz bonbont… Hogy őszinte legyek, sok negatív hír látott napvilágot a sajtóban, és az emberek nem látják a dolgok jó oldalát. Hiszem, hogy együtt nagyon sikeresek voltunk. Sokat tett a csapatért, és ez egy nagyon pozitív dolog. A problémák is hozzájárultak ahhoz, hogy valaminek pozitív következményei legyenek. Mindketten profik vagyunk, és egy csapatban dolgozunk. Ami idén Malajziában történt, talán egy kicsit fel volt fújva, de mindenki másképp tekint erre. Nehéz mindezt megítélni az emberek számára. Egy biztos, ő egy olyan versenyző, akit nagyon nehéz legyőznöd.”

Most Monza következik és látva a Ferrari Belgiumban mutatott teljesítményét, komoly esélyese lehet a futamnak.

„Nagyon erősek voltak szárazon, addig esőben már kevésbé. Ők azonban egy erős csapat és keményen dolgoznak. Amennyire én tudom, a mérnökök közül most mindenki a mechanikán próbál javítani. Egy erős csapatszellemmel rendelkeznek, és mindent megtesznek azért, hogy legyőzzenek bennünket. Remélem, hogy egy lépéssel mindig képesek leszünk előttük járni.”

A fiatal rekorder vajon járt már Maranellóban?

„Ó, igen! Amikor még nagyon fiatal voltam elmentünk oda a februári hónapban az új Ferrari miatt. Ez 2000, vagy 2001 volt. Nem emlékszem rá pontosan. Azt hiszem, hogy Luca Badoer tesztelt az autóval, én pedig a kerítés mögül figyeltem őt. Ezután elmentünk pár üzletbe és ajándéktárgyakat vásároltunk: piros sapkát és néhány makettet. A Ferrari egy nagy név a Forma-1-ben és a közúti autózásban. Amikor Schumacher nekik versenyzett, még inkább figyeltem őket.

Alonso sok időt tölt el könyvek olvasásával és a szamurájok különösen megfogták őt.

„Én nem vagyok egy nagy olvasó. Olvastam pár könyvet az életemben, de nem sokat. Ha Fernandónak ez tetszik, akkor csak tegye. Engem ez a dolog egyáltalán nem vonz. Sok más dologból merítek inspirációt, miközben újságot olvasok és nyitott szemmel és füllel járok. Sok esetben az élet, vagy a sport inspirálja az embereket. De a kis értékes dolgok is ezt jelenthetik. Ilyen, ha például elmész sétálni, vagy játszol a gyerekekkel és gond nélkül élvezed az életet.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ricciardo egy „senki”, vagy kicsit Alonsóra és Sennára hajaz a tehetsége?
Következő cikk Nosztalgiázik a Ferrari elnöke: Schumachernek csak egy karriere volt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország