Vettel: „Többet érdemelnénk ennél, de holnap bármi megtörténhet”

Sebastian Vettel csalódott, miután a Japán Nagydíj időmérő edzésén csak a 9. helyet sikerült megszereznie Szuzukában.

Sebastian Vettel, Ferrari SF71H

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

A Ferrari hibát követett el, amikor Vettelt és Räikkönent a Q3 elején köztes abroncsokon küldte ki a pályára. A négyszeres világbajnok már az első méterek után jelezte, hogy rosszul döntöttek.

Még több F1 hír:

A német és a finn is visszatért a boksza, hogy megkapják a szuperlágy abroncsokat, amikkel a Mercedes eleve nekivágott az utolsó etapnak. Összességében ez jelentette a kulcsot a sikerhez, mert akkor már úton volt az eső.

Vettel a szuperlágyas körén hibázott, és az eső miatt már nem tudott javítani, így csak a 9. helyről várhatja a futamot, szemben Hamiltonnal, aki megszerezte a pole-t. A helyzetét nehezíti, hogy a W09 nagyon gyors és a hátránya 50 pont, valamint vasárnapra száraz időt jósolnak.

„Ez az időmérő edzés nem úgy alakult számunkra, mint azt szerettük volna. Nem volt szerencsénk a döntésünkkel. Ha 5 perccel később jön meg az eső, akkor hősök vagyunk, most pedig bolondnak tűnhetünk.”

„Többet érdemelnénk ennél a 9. helynél. Nyilvánvaló, hogy a tempónk is jobb ennél. Sajnos ez most így alakult. A gyors körömön volt egy hiba, egy megcsúszás, majd a végén már nem tudtam javítani az eső miatt.”

„Holnap hátulról indulunk a többiekhez képest, de bármi megtörténhet a versenyen. A helyzet nem könnyű, de nem is lehetetlen.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso: egész hétvégén lassúak vagyunk, nem lepett meg az időmérő
Következő cikk Hamilton: a Mercedes a legjobb csapat a világon, helyes döntést hoztunk a Q3-ban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország