Vettel tehetetlen volt, maradt a harmadik hely: ez is valami Monzában

Vettel tehetetlen volt, maradt a harmadik hely: ez is valami Monzában

Sebastian Vettel hozta a kötelezőt és harmadik lett a Ferrarival Monzában az időmérő edzésen, közvetlen a Mercedesek mögött.

A négyszeres világbajnoknak ma csak Kimi Räikkönennel kellett megküzdenie, hiszen a két Mercedes rettentően gyors volt.

Vettel végül a harmadik helyre hozta be az SF16-H-t Monzában.

Sebastian Vettel:

„Először is, nem voltam valami elégedett az első menettel a Q3-ban, kicsit kiestem a ritmusból. Szerencsére sikerült újra felvennem, és jó kört futottam. Szélesen mentem az utolsó kanyarban, túl későn léptem a gázra, de a kör eleve nem indult jól az 1-es szektorban. Örülök, hogy a második sorban vagyunk csapatban, de nem teljesen boldog, mert elég nagy a hátrány. ”

„Úgy tűnik, ma a maguk világában voltak, de ki tudja, mi lesz holnap. Remek látni, hogy mekkora támogatásban van részünk itt. Tavaly is fenomenális volt, de idén még jobbnak tűnik. Amikor elhagyod a boxot, felállnak, integetnek, ott a sok zászló. Masszív dolog. Nagy köszönet a Tifosi-nak a pályán, remélem, holnap viszonozni tudjuk.”

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Sebastian Vettel
Cikk típusa BRÉKING