Vettel tehetetlen az uborkával az egyenesekben: ilyen a versenyzés

Vettel tehetetlen az uborkával az egyenesekben: ilyen a versenyzés

Sebastian Vettel korábban az egyik ellenfelét uborkázta le, most az RB10-nek jutott ez a jelző. A négyszeres bajnok több okból kifolyólag sem boldog Kanada után, de Helmut Marko csak részben ad igazat neki.

Vettel már a futam alatt jelezte, hogy nem elégedett a stratégiával, mivel forgalomba került és a gyorsabb is volt a körülötte lévőknél. Az már csak hab a tortán, hogy az RB10 végsebessége miatt tehetetlen volt az egyenesekben. "Egyszerűen frusztráló, hogy az uborkánkkal nem tudunk menni az egyenesekben. Elnézést, de ezt kell mondanom"- mondta Vettel Kanadában.

Majd kritizálta a stratégiát is. "Nagyon dühös vagyok, mert a stratégia térdre kényszerített. Nem azért vagyok itt, hogy második vagy harmadik legyek. Elvesztettem a futamot, a győzelmet pedig elajándékoztuk, mert semmi okos sem jutott eszünkbe. Jobban is reagálhattunk volna"- fejtette ki álláspontját.

//

Post by www.f1-live.hu.

Neki Hülkenberggel gyűlt meg a baja, míg csapattársa sokáig Pérez mögött körözött. "Frusztráló, amikor 50 kört mész valaki mögött, próbálsz valami okosat alkalmazni, visszaesel, gumit spórolsz, majd felküzdöd magad - és mindez semmit sem eredményez, mert hiányzik az erő. Ugyanakkor a győzelem elérhető közelségben volt. A Force India problémája nélkül nem tudtunk volna előre kerülni. Kár érte, és azt reméltem, hogy eszünkbe jut majd valami okos a stratégiával."

Marko is tisztában van azzal, hogy a Renault révén még kevesek az egyenesekben. "Egyszerűen nem tudunk elmenni a Mercedes motorjait használó autók mellett. Az egész stratégiát a kanyarokra és az ottani erőre építettük, de nem volt elég. Láthattuk, több lóerőre van szükség, hogy tartani tudjuk a lépést"- ismerte el az osztrák.

Vettel futamáról nem sokat tudott mondani. "Ilyen a versenyzés. Ha korábban előrejön, akkor valójában az övé lett volna a futam."

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Sebastian Vettel
Cikk típusa BRÉKING