BRÉKING

Vettel szomorú lenne a Red Bull és a Renault szakítása miatt - szerinte a franciákat nem tisztelik eléggé

Sebastian Vettel ma Szingapúrban azt mondta, hogy szerinte „szomorú” lenne, ha a Red Bull és a Renault útjai elválnának egymástól. A német bajnok reméli, hogy a francia márka a Forma-1-ben marad.

Az elmúlt hónapokban a Red Bull és a Renault kapcsolata teljesen tönkrement, a már második éve tartó versenyképtelenség miatt. A bikák az utóbbi években a konstruktőri bajnokságban a negyedik helyre szorultak vissza a Renault szenvedése miatt.

A franciák a héten megerősítették, hogy a Forma-1-ben motorbeszállítóként többet biztos nem lesznek jelen, így a Red Bull valószínűleg a Ferrari erőforrásaira vált. Vettel egyáltalán nem örült ennek a hírnek, és szerinte a Renault nagyobb bizalmat érdemelt volna a V8-as sikerek után.

„Szomorú ezt hallani, hiszen az együttműködésük nagy részében én is a csapat tagja voltam, és volt néhány nagyon sikeres közös évünk együtt – sajnos erről a jelenlegi helyzet miatt megfeledkeztünk.” – kezdte Vettel, aki 38 nagydíjat nyert meg a franciák erőforrásával.

„A múltban a Renault fantasztikus munkát végzett, és egy nagyon erős motorral látta el a Red Bullt – a legújabb technológiával, ami ahhoz kellett, hogy a csapat versenyképes legyen akkoriban. Ők voltak az egyik legjobbak, és legfejlettebbek.” - tette hozzá a német a Motorsport.com-on.

„Az emberek hajlamosak sok mindenről megfeledkezni, szóval remélem, hogy a Renault a sport résztvevője marad.”

Áttérve a Szingapúri Nagydíjra, Vettel elég optimista a futamot illetően.

„Ha megnézzük eddig az idei szezont, akkor látható, hogy amikor forróbb volt, akkor versenyképesebbek voltunk, de ez a pálya egyedi – ez az érzésről szól, hogy mekkora a magabiztosságod: ez az, ami a legnagyobb különbséget jelenti itt.”

„A célunk a dobogó, ami nehéz, mert a Mercedes általában két helyet is elfoglal, ha semmi sem romlik el.”

„Azonban mi most elég jók vagyunk, és a maximumon teljesítünk, szóval reméljük, hogy a fennmaradó egy dobogós hely a miénk lesz.”

„Az elmúlt pár évben ez a hely nagyon jó volt nekem, imádom a pályát, ez a nagydíj a szezon egyik legnagyobb kihívása!”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Raikkönen elismerte, ő hibázott a startnál Monzában
Következő cikk Alonsót nem érdekli mások véleménye, megfelelő helyen van a McLarennél

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország