BRÉKING

Vettel: Szóljak pár szót Kimi érdekében a Red Bullnál?

Sebastian Vettelt egyáltalán nem érdekli, hogy ki lesz a csapattársa 2014-től, mivel elsősorban mindig is maga ellen harcol. A Red Bull Racing háromszoros bajnoka bírja Kimi Räikkönent, de a döntés nem az ő kezében van.

Miközben arról pletykálnak, hogy Dietrich Mateschitz hosszabbítást ajánlott Mark Webbernek – amit a csapat sajtósa tagadott -, Vettelt annyira nem hatja meg a kérdés, ki lesz mellette jövőre. A nemzetközi visszhang egyre inkább a finn bajnok neve mellet lobbizik, és Vettel is jóban van Räikkönennel, de ez még semmit sem jelent.

„Próbálkozhatnék, és lehetne pár szavam, de ez nem az én döntésem”- mondta az Independentnek arra a kérdésre, hogy beleszólhatna-e a csapattárs kilétébe, és lobbizhat-e Räikkönen mellett.

„Most már elég régóta versenyzek Markkal, öt éve. Egész jól csináltuk a dolgokat, így mindig nehéz elképzelni, mi történik akkor, ha változás állna be. Végül úgyis arról van szó, hogy saját magaddal versenyzel”- utalt arra, hogy neki mindegy, ki lesz mellette 2014-től. „Ott akarok ülni a rajtrácson, idegesen, izgatottan a rajt miatt, és rájönni, ki a legjobb azon a napon. Bizonyos módon utálod ezt az egészet, mert nem tudod, mi fog történni, de bizonyos módon imádod is, mert ezzel a kihívással állsz szemben”- mondta a német címvédő. „Ez minden sportban ugyanígy van”- tette hozzá.

„Wimbledon épp most kezdődött. Ha minden körben összeraknád a leggyengébb játékost az egyik favorittal, majd végül egy gyengébb játékos kerül be a döntőbe, akkor az nem ugyanaz a wimbledoni korona lesz, mintha öt órát játszanának a döntőben, öt szettben, a világ legjobbja ellen. Ennél fogva nem foglalkozok azzal, ki érkezik”- érvelt Vettel. „Minden versenyzőt tisztelek, és különösen tisztelem Kimit. Elég jól kijövök vele. Nem beszél valami sokat, de ez mindannyiunkra igaz!”

Szóval szívesen látná, amint Webber visszavonul és elhagyja a csapatot? „Nem szívesen veszem elő ismét azt, ami Malajziában történt. Előtte is nagyon tiszteltem Markot, és még mindig tisztelem. Ami engem illet, szerintem nagyon sok a hype-ot keltettek, mivel nekünk nem okoz gondot, hogy erről beszéljünk, de az is biztos, hogy nem vagyunk a legjobb barátok. Az emberek azt hozták le ebből, hogy ’ez egy horribilis kapcsolat, katasztrófa a csapatnak'. De mi sohasem harcoltunk egymás ellen, sohasem ordibáltunk egymással. Mindig tisztelettudóan kezeltük a másikat.”

Lehet, hogy Webber maradása kényelmes lenne számára, mivel mellette nyert eddig három címet, azaz könnyen le tudja győzni az ausztrált?

„Határozottan nem könnyű legyőzni őt. És bármennyire is tisztelem Fernandót és Lewist, csak távlatokban tudom megítélni őket, mivel más csapatokban vannak. Sokkal jobban meg tudom ítélni Markot, mert tudom, mit csinál”- fejtette ki a 25 éves versenyző. „Ismerem az erősségeit és a gyenge pontjait, és ő is az enyémeket. És igen, határozottan nem könnyű (legyőzni őt). Nagyon gyors. Vannak nagyon-nagyon erős területei, melyeken küzdök azzal, hogy beérjem és legyőzzem – mint az utolsó szektor Barcelonában.”

Alonso és Hamilton rendre egymást méltatják, mintha Vettelt egy kicsit alulértékelnék. „Nos, nem hagyatkozom a véleményükre.”

„Ha az a véleményed, hogy te vagy a legjobb, és senki sem képes partiban lenni veled, akkor az a vég kezdete”- mondta Sutilhoz hasonlóan. „Szerintem mindig lesz valaki, aki bizonyos körülmények között beér és legyőz. És nem próbálom meg kitalálni, ki a legeslegjobb versenyző a Forma-1 történelmében. Nem igazán keresem a választ erre a kérdésre.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Jövőre lenyűgöző és hatékony F1-es gépeket látunk majd
Következő cikk Webber: Nagyon valószínűtlen, hogy visszatérek a Forma-1-be

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország