Vettel szerint több volt benne ma: vajon mi segíthet a futamon?

Vettel szerint több volt benne ma: vajon mi segíthet a futamon?

Sebastian Vettel először bocsánatot kért a csapattól, amiért nem tudott jobb időt futni, majd elmondta, egyszerűen hiába nyomja, nem működik a dolog. Christian Horner elégedett azzal, hogy kibérelték a második sort Szingapúrban.

Vettel ezúttal csapattársa mögött végzett az időmérőn, és érthető, hogy nem elégedett.  Vettel a rádióban bocsánatot kért a csapattól, majd hozzátette, "45.6 volt benne, de minden alkalommal, ha megpróbálom nyomni, nem működik".

"Nem csak arról van szó (hogy Ricciardo előtt akarok lenni)"- kezdte Vettel a Skynak. "Nem vagyok elégedett a körrel, amit futottam. Túl keményen nyomtam, nem sikerült összerakni a dolgot. Nem vagyok teljesen boldog. De most ez van. Remélem, holnap erős futam lehet, jó rajttal, jó stratégiával. Utána meglátjuk mi lesz. Ami a stratégiát  illeti, nehéz megmondani. Ha ugyanazt csináljuk, mint mindenki más, akkor nehéz lesz. Nem túl rugalmas a dolog, pláne, ha kiderül, hogy mindenki ugyanazt akarja."

//

Post by www.f1-live.hu.

"Nem hiszem, hogy túl hosszan mehetnél egy gumin. Monzában sima ügy volt, de ez más itt. Több a kanyar..."

Horner elmondta, elégedett a mai eredménnyel. "Igen, két autó az első sorban, illetve a másodikban, pár tizedre a Mercedestől. Nagyon elégedett vagyok. Ez a pálya jobban fekszik nekünk, több a kanyar, kevesebb az egyenes, a versenyzőink pedig fenséges munkát végeznek. Remélem, tisztességes tempónk lehet a hosszú etapon. Ideális esetben kis nyomást tudnánk helyezni a Mercedesre. A megbízhatóság kritikus fontosságú lesz, de ott a biztonsági autó is. Minden ezeken múlik."

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Sebastian Vettel
Cikk típusa BRÉKING