Vettel szerint „semmi értelme” a sprintfutamoknak

Sebastian Vettel egyáltalán nincs elragadtatva a sprintversenyek 2021-es bevezetésének ötletétől, és elmondta, hogy érzése szerint „semmi értelme” azoknak, mert csak „elveszik a fókuszt a valódi problémáról”.

Sebastian Vettel, Aston Martin Racing

Fotót készítette: Aston Martin Racing

Az F1 elvileg idén három helyszínen tartana sprintfutamot, hogy ezzel próbálják kicsit feldobni a hétvégék formátumát. A rövidebb viadal végeredménye határozná aztán meg a vasárnapi főfutam rajtsorrendjét.

A kisebb részletekről még zajlanak a megbeszélések, és a végső döntést vélhetően március végén hozzák majd nyilvánosságra. Ugyan a csapatok támogatják a próbálkozást, több pilóta is vegyesen reagált az ötletre, mert nem szeretnék, ha a sprintverseny elvenne a vasárnapi sikerek értékéből.

Még több F1 hír:

Vettelről tudjuk, hogy nagyon is tiszteli a sportág régi hagyományait, így az ő hangosabb ellenvéleménye talán nem jön meglepetésként. A négyszeres bajnok nem látja az egész kezdeményezés értelmét.

„Nem tudom, hogy mi a gondolatmenet mögötte. Nekem nem tetszik. Miért lenne egy döntő előtti döntő? Annak mi az értelme? Én nem értem” – hangzott a német véleménye az Autosport/Motorsport.com kérdésére.

„Persze, ha lesz futam szombaton, akkor részt kell vegyek rajta, mert el akarok indulni vasárnap, de az szememben ennek semmi értelme.” Vettel úgy látja, hogy ha az F1-nek változtatnia kell a hétvégék lebonyolításán, az csak azt jelzi, hogy valami nagyobb megoldásra váró probléma áll fenn.

 

„Ott van a nagydíj, amely mindig 300 km körüli hosszúságú volt és az a hétvége legfőbb kihívása. Ha valami ilyesmit kell bevezetni, akkor ott inkább valami mást kéne kijavítani a formátum helyett. Nem az a lényeg, hogy legyen egy újabb futam, vagy még két perc, vagy egy Q4 vagy Q5.”

„Talán ezzel eltereljük a figyelmünket a valódi gondokról. Ez inkább csak egy átmeneti javításnak tűnik, mintsem egy végleges megoldásnak.”

Hiába azonban a pilóták látszólagos negatív véleménye, az istállók támogatják, és a Mercedes csapatvezetője, Toto Wolff például nemrég elmondta, hogy szerinte az F1-nek „szüksége van” erre 2021-ben.

Szerdán már pályára is gurult az Alpine új autója!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Schumacher: a belemet is ki fogom dolgozni!
Következő cikk Az IndyCarban is ugyanaz lesz Grosjean helyettese, mint korábban az F1-ben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország