Vettel szerint nem volt semmi gond Alonso védekezésével

A sprintkvalifikáció meglehetősen izgalmas pillanatokat tartogatott a Forma-1 két nagy bajnokának, Fernando Alonsónak és Sebastian Vettelnek. A német rekorder most kijelentette, hogy szerinte korrekt küzdelemben volt részük, de a rövid futamot továbbra is furcsának találja.

Sebastian Vettel, Aston Martin

Sebastian Vettel, Aston Martin

Glenn Dunbar / Motorsport Images

Sebastian Vettel számára remekül alakult a szombati sprintkvalifikáció, ugyanis a német bajnok azon kevesek közé tartozott, akik legalább két helyet javítani tudtak a pénteki időmérős helyezésükhöz képest. A német végül a 8. helyen zárt, de továbbra sincs megbarátkozva a formátummal.

„Furcsa, igaz? Ilyen egy rövid verseny, de azért rendben volt. Most meg kell nyomni az újraindítást, aztán meglátjuk, hogy mit tudunk tenni (a futamon)” – jelentette ki Vettel, aki azt is hozzátette, hogy szerinte nincs semmi hasznos, amit a sprintkvalifikáció adott volna neki.”

„Nem igazán. A legfontosabb dolgot (a versenyre) már aznap reggel megtanultuk. A futam egy másik történet, mert ott vannak a kiállások, amik sok mindenen változtathatnak” – árulta el Vettel, aki Fernando Alonso remek szereplésére is kitért.

Még több F1 hír:

„Nyilvánvalóan beragadtam Fernando mögött a végén, de jól védekezett, gyorsabb volt nálam a fontos helyeken (kanyarokban), ezért nehéz volt követnem őt. Azt hittem, hogy többet fog szenvedni az abroncsai miatt, de nem így történt. Szerintem rendben volt (a védekezése). Nem mozdult be olyan későn, de nem is voltam hozzá olyan közel, szóval kicsit felesleges is volt.”

„Szóval szeretem a versenyzést, ez egy kis futam volt, ami furcsa, mert ez a legrövidebb, amin versenyeztem az elmúlt években, de nem volt rossz. Hogy őszinte legyek, a pénteki nap jó móka volt, hogy legalább volt valami, ami számít. Az egész jó volt.”

Hamilton: Semmit nem tudtam tenni, hogy tartsam a Red Bull tempóját…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen aggódott a fékek miatt, azt sem tudta, képes lesz-e elfordulni az első kanyarban
Következő cikk Ricciardo a „fenomenális Alonsót méltatta”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország