Vettel szerint nem segít, ha Alonso balesetéről spekulálunk

megosztás
hozzászólás
Vettel szerint nem segít, ha Alonso balesetéről spekulálunk
Dénes Gergely
Szerző: Dénes Gergely
2015. márc. 5. 16:54

Sebastian Vettel szerint hiába találgatunk, mindez nem visz előbbre Fernando Alonso balesetével kapcsolatban. A Ferrari versenyzője reagált arra is, hogy Sergio Marchionne 2018-ra vizionálta a címszerzést.

Alonso kihagyja az idei első futamot, de már edz Malajziára, hogy készen álljon az éles debütálásra a McLaren-Honda színeiben. A visszatérése nem úgy kezdődik a McLarennél, ahogy arra számítottak, hiszen a teszteken kívül egy futamhétvége és annak tapasztalata is kiesik. Vannak ennél fontosabb szempontok is, mondja Vettel, aki félig-meddig látta a barcelonai balesetet.

"A legfontosabb, hogy jól van. Természetesen kár, hogy nem tud versenyezni. Ugyanakkor a spekulációk sem segítenek"- mondta Vettel Alonsóról. "Agyrázkódása volt, és teljesen normális, hogy kerülnek mindenféle kockázatot. Szerintem az volt a megfelelő döntés, hogy 'megálljt parancsoltak'"- jegyezte meg Mönchengladbachban.

A Ferrari elnöke Genfben elmondta, 2018-ban lehet legesélyesebb a címszerzés, persze ha lehet, akkor előbb lecsapnak a lehetőségre. Vettel a következőket gondolja erről.

&feature=youtu.be&t=3m15s

"Természetesen előbb világbajnok akarok lenni"- reagált a német. 2018 azt jelentené, hogy a negyedik évét tapossa Maranellóban. "Abszolút hiszek benne, különben nem tettem volna meg ezt a lépést. Ha meggyőződésem lenne, hogy nem fog menni, akkor nem tettem volna így. Még magabiztosabbá tesz az, amit eddig láttam. De: időre van szükség a sok változás miatt. De minél előbb, annál jobb."

Azt is hozzátette, nem számít, mit vár el tőle a közvélemény, mert mindig is komoly elvárásai voltak saját magával szemben, és ez élvez elsőbbséget. "Ez mindig is így volt; az egyéni elvárások mindig nagyobbak voltak, mint amit az emberek támasztottak velem szemben."

Következő Forma-1 cikk
Vissza, vissza, vissza! A Red Bull nem tartotta be az ígéretét!

Előző cikk

Vissza, vissza, vissza! A Red Bull nem tartotta be az ígéretét!

Következő cikk

Egy fiatal és nagyon ígéretes versenyzőt szerződtethet a Manor F1 Team

Egy fiatal és nagyon ígéretes versenyzőt szerződtethet a Manor F1 Team

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Fernando Alonso Vásárlás , Sebastian Vettel Vásárlás
Szerző Dénes Gergely
Cikk típusa BRÉKING