Vettel szerint nagyon erős a Mercedes a megbízhatóság terén

Vettel szerint nagyon erős a Mercedes a megbízhatóság terén

Sebastian Vettel szerint teljesen mindegy, hogy ma megállt a rivális autója az ebédszünet előtt, mindez mit sem von le abból, hogy a német csapat 1294 kört, azaz 6024 kilométert tett meg a két teszt alatt. Vettel sem panaszkodik, mert jó alap az...

Vettel zárta az élen az utolsó tesztnapot, de tudja, ez semmit sem jelent, mivel a Mercedes végig rejtegette, mit tud egy körön, nem nyomták ki a csillagos verda szemét. Erre Melbourne-ben kerül majd sor, addig pedig türelmesnek kell lenni.

„Örülök, és szerintem Kimi-vel együtt sikeresen mennek eddig a dolgok”- kezdte az értékelést a négyszeres bajnok. „Sikerült elég sok kört megtenni, végigvettük a programot, szóval jó teszt volt meglátásom szerint. Látnunk kell, hogy győztes lehet-e az autó, de az első benyomás jó volt, és minden pozitív, amit eddig építettek. Összességében örülök, hogy milyen érzésekkel tölt el a kocsi.”

„Annak is örülünk, hogy milyen lépéseket tettünk meg eddig. A megbízhatóság terén nagyon erősnek tűnik a Mercedes, teljesen mindegy, milyen meghibásodás volt ma, ez nem számít. Megpróbáljuk csökkenteni a hátrányunkat az előttünk lévőkkel szemben, ami elég nagy volt tavaly. Jó munkát végeztünk az előző szezonban, és az új autóval tovább tudjuk csökkenteni a hátrányt, de kicsit türelmesnek kell lenni, várni, legalább pár hetet.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING