Vettel szerint mindenképpen kikapott volna Hamiltontól

Sebastian Vettel semmi esélyt nem látott arra, hogy legyőzze Lewis Hamiltont az Amerikai Nagydíjon és megnyerje a futamot Austinban.

A német világbajnoknak nagyon nagy szüksége lett volna arra, hogy nyerjen vasárnap. A második helyről indult, és egy remek rajtot követően át is vette a vezetést, de ennek csak pár körig örülhetett, hiszen Hamilton alatt rettentő gyors és domináns volt a Mercedes.

Lewis egy nagyon mély féktávot követően esett be Sebastian mellé és előzte meg őt. A brit meglepődött és elmondta, azt hitte, hogy a riválisa keményebben fog védekezni ellene. A Ferrari versenyzője elismerte, talán jobban ki kellett volna tennie a könyökét, de ez semmit nem ért volna.

„Lehetséges, hogy keményebben kellett volna védekeznem, amikor mögöttem volt, de ez semmit nem jelentett volna. Láttam, hogy jön és egy kései előzést próbál meg, de azt nem tudtam, hogy pontosan hol van. Összességében ez nem az a nap volt, amikor legyőzhettük a Mercedest. Egyszerűen túl gyorsak voltak, mi pedig tehetetlenek ellenük.”

„Az egyetlen esélyem az volt, hogy második legyek, és ezt sikerült is megvalósítanunk. Hogy ez ideális-e? A bajnokság szempontjából biztosan nem, mivel Lewis tovább növelte az előnyét, de még mindig nem dőlt el a cím sorsa. Három verseny maradt hátra, és most a dolgunk nehezebb, mint eddig bármikor volt. Ide Austinba is úgy jöttünk, hogy nyerni akarunk, és Mexikóban is ez lesz a helyzet a következő hétvégén.”

„Soha nem tudhatod, hogy mi fog történni. A Forma-1-ben láttunk már érdekes dolgokat, szóval a cél egy és ugyanaz marad: nyerni akarunk! Már nem a mi kezünkben van a bajnokság sorsa, ami szomorú, de három hosszú futamunk még mindig van arra, hogy fordítsunk ezen. A szezon előtt senki sem gondolta, hogy ilyen erősek leszünk, és hiszek abban, hogy valahogy még megcsinálhatjuk.”

„Nyilvánvalóan jelenleg csalódott vagyok, de itt a következő lehetőség Mexikóban. Nem hiszem, hogy ne lenne esélyünk a győzelemre. Ma erre sajnos tényleg nem volt lehetőségünk, mert arra számítottunk, hogy a tempónk jobb lesz, de nem így lett. Plusz nyomást nem érzek, mert mi vagyunk az üldözők és a helyzetünk lényegesen más, mint korábban.”

 
Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Esemény Egyesült Államok Nagydíj
Alesemény Vasárnap
Pálya Circuit of the Americas
Versenyzők Sebastian Vettel
Csapatok Ferrari
Cikk típusa Motorsport.com hírek