Vettel szerint már a Kínai Nagydíjon is kamatoztathatják a teszt eredményeit

Sebastian Vettel szorgosan pakolta a köröket az SF90-be Bahreinben, ami így végül 860 kilométert teljesített két nap alatt. A Ferrari versenyzője elmondta, akár jövő hétvégén is hasznot húzhatnak a szerzett ismeretekből.

Sebastian Vettel, Ferrari SF90

Fotót készítette: Jerry Andre / Motorsport Images

Vettel összesen 103 kört tett meg szerdán a Bahrain International Circuit-en, és kora délelőtt futotta meg azt az 1:29.319-es időt, ami sokáig mércének számított – egészen addig, amíg Pérez két órával a leintés előtt nem javított rajta. A német nem faragott az említett köridőn, így harmadikként abszolválta a tesztnapot, és egyike volt annak a hét versenyzőnek, aki 100 körnél többet tudott megtenni a Pirelli kétnapos eseményén. A Bahreinben meglehetősen negatív hétvégét záró Vettel elmondta, sikeres és hasznos teszt volt, a tapasztalatokat már jövő hétvégén kamatoztathatják.

„Ma sikerült a legtöbbet kihozni a rendelkezésre álló időből, köszönhetően a jó és kiegyensúlyozott pályakörülményeknek”- mondta a négyszeres világbajnok a szerdai nap végén.

„Eltérő beállításokat tudtunk kipróbálni és kiértékeltük az abroncsok viselkedését. Úgy fogalmaznék, hogy elég pozitív nap volt: délelőtt pár rövid etapra koncentráltunk, míg délután egy futam eltérő szakaszait szimuláltuk. Érdekes teszt volt, mert sikerült még több információra szert tettünk, ami hasznos lehet a soron következő Kínai Nagydíjon.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Mick Schumachert meglepték az első F1-es tesztjének eredményei
Következő cikk David Beckham a Bahreini Nagydíjon: egy igazi világsztár

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország