Vettel szerint Kvyatot nem Kína, vagy Oroszország miatt rúgta ki a Red Bull

megosztás
hozzászólás
Vettel szerint Kvyatot nem Kína, vagy Oroszország miatt rúgta ki a Red Bull
Hujber Dávid
Szerző: Hujber Dávid
2016. máj. 12. 15:50

A négyszeres világbajnok már kezdi unni a témát, de nem mondhatja el magáról, hogy elégedett lenne a Red Bull döntését követően.

Sebastian Vettel és Daniil Kvyat a legutóbbi két versenyhétvégén igencsak közel került egymáshoz. Sanghajban a német világbajnok húzta a rövidebbet, miközben az orosz dobogóra állhatott, majd Szocsiban mindketten megjárták, de ott egyértelmű volt, hogy ki hibázott.

Daniil ma a hivatalos sajtónapon Barcelonában igencsak indulatosan reagált, és látszott rajta, hogy rettentően dühös a történtek miatt. Természetesen a Ferrari versenyzőjét is megkérdezték a dologról.

„Hogy őszinte legyek, nem ismerem a csere pontos okait, de nem hiszem, hogy ennek köze lenne Oroszországhoz, vagy Kínához. Egyértelmű volt, hogy hibázott, aminek nagy árat kellett fizetnünk. Mint megtudtam, már az eset előtt eldöntötték a dolgot.”

„Miután én rögtön kiestem, nem tudtam vele kommunikálni, de a csapat ezt megtette vele, majd később mi is beszéltünk egymással. A felvételek jól mutatják, hogy nem hibáztam, és ezt ő is tudja.”

„Egyszerűen belém csapódott, és két alkalommal is. Erre nincs különösebb mentség, és biztos vagyok benne, hogy tanulni fog a hibáiból. Ezt elismerte, és nem haragszom rá, de akkor nagyon ideges és csalódott voltam, mivel tönkretette a futamomat és sok pontot vesztettem.”

„Hibázni emberi dolog, és minél több tapasztalattal rendelkezel, annál kisebb az esélye annak, hogy mindez előfordul. Mindannyian határon nyomjuk, ami nem baj, de ez most nagyon rosszul jött ki, főleg számára.”

„Most egy másik mederben van, de jó, hogy a Red Bullnak két csapata is van, mert lehetőséget kaphat a javításra. A másik oldalon pedig ott van Max, aki rendkívül fiatal és élete lehetőségét kapta meg a Red Bullnál. Az esély adott, és már csak rajtuk múlik, hogy miképpen élnek ezzel.”

„Mindenkinek van egy véleménye a Red Bullról, de ők azok, akik sok pénzt költenek ezekre a versenyzőkre, így a döntés joga is őket illeti meg.”

Következő Forma-1 cikk
Massa felhívta a figyelmet a lepattanóra a Kvyat-Verstappen cserében

Előző cikk

Massa felhívta a figyelmet a lepattanóra a Kvyat-Verstappen cserében

Következő cikk

A Williams egyelőre csak a fejlesztéseiben rejlő potenciál 50%-át tudta előcsalogatni!

A Williams egyelőre csak a fejlesztéseiben rejlő potenciál 50%-át tudta előcsalogatni!

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Sebastian Vettel Vásárlás , Daniil Kvyat Vásárlás
Szerző Hujber Dávid
Cikk típusa BRÉKING