Vettel szerint jobbak a kilátásaik, mint egy hete

Az utolsó előtti ferraris futamára készülő Sebastian Vettel attól tart, nem ússzuk meg baleset nélkül a hétvégi futamot. A német szerint az autók közötti sebességkülönbség jelenti az első számú veszélyforrást.

Sebastian Vettel, Ferrari SF1000 runs wide over the gravel

Fotót készítette: Charles Coates / Motorsport Images

A mezőnyből már többen kifejezték aggályaikat amiatt, hogy a mindössze 3,5 kilométer hosszúságú bahreini külső körön komoly veszélyt jelent a gyors körön és a fel/levezető körön lévők közötti tempókülönbség.

„A pálya nagyon rövid, így arra számítok, hogy a Q1-ben nagyon kevés helyünk lesz” - fogalmazott Sebastian Vettel.

A versenyzők balesettel kapcsolatos félelmeit tovább erősítette az F2 pénteki időmérőjén történt baleset, mely során Roy Nissany hajtott bele Mick Schumacher autójába.

Még több F1 hír:

„A dolgunkat tovább nehezíti, hogy a gyors körök utáni hűtő körökben jóval lassabban kell mennünk a gumik óvása érdekében. Talán ez jelenti a legfőbb veszélyforrást” – magyarázta Vettel.

„Az egyik probléma a forgalom, a másik a nagy sebességkülönbség. Nagy felfordulás várható. Remélem, megússzuk feltartás és forgalomba kerülés nélkül.”

Aggályai ellenére Vettel jobbnak látja a Ferrari esélyeit a rövidített pályán, mint az egy héttel ezelőtti vonalvezetésen.

„Ha a Q1-ben nem kerülünk forgalomba, tovább kell jutnunk a Q2-be. Szerintem a Q3-ra is van esélyünk. Talán valamivel jobb a helyzet, mint egy héttel ezelőtt.”

„Nem győzöm hangsúlyozni, hogy nagyon kevés szabad helyünk lesz. A rövid pálya miatt közel leszünk egymáshoz. A középmezőnyben egész évben szoros volt a küzdelem, ami most hatványozottan igaz lesz” – jósolta a négyszeres világbajnok.

Vettel csapattársa, Charles Leclerc is jobbnak érzi az esélyeiket. 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Leclerc ennél is rosszabbra számított
Következő cikk Grosjean is állást foglalt balesete közvetítésével kapcsolatban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország