Vettel szerint Hockenheim jövőjét a pénz határozza meg

Könnyen lehet, hogy Sebastian Vettel jó ideig utoljára versenyzett hazai közönség előtt, a Német Nagydíj jövője bizonytalan, és az F1-es trendek sem kedveznek neki.

Sebastian Vettel, Ferrari, 2nd position, celebrates in Parc Ferme

Fotót készítette: Joe Portlock / Motorsport Images

Sebastian Vettel hazai pályán, Hockenheimben kiváló versenyzéssel, és egy kis szerencsével az utolsó helyről rajtolva a hajrában a másodikra lépett előre. A négyszeres világbajnok remeklése könnyen lehet, hogy sokáig az utolsó németországi szereplése is volt egyben, a Német Nagydíj jövője továbbra is bizonytalan, és az sem biztató, hogy Silverstone-nal ellentétben Hockenheim a futam hetében sem jutott közelebb a folytatáshoz.

Vettel szerint ebben a kérdésben a pénz a legmeghatározóbb, holott vannak olyan történelmi pályák, amelyeknél a gazdasági érdekeket háttérbe kellene szorítani.

"Nagyon jól ismerem az ittenieket, akik hatalmas erőfeszítéseket tesznek, hogy megtartsák a futamot, ami egy nagyszerű show. Biztos vagyok benne, hogy nem a pénzért, hanem szenvedélyből teszik. Tavaly még vesztettek is ezen, és a Mercedesnek köszönhető, hogy idén megrendezhették a versenyt. De azt nem tudom, hogy hogyan állnak a tárgyalások, lehet, hogy kell pénz, lehet, hogy nem" - mondta Vettel.

Még több F1 hír:

"A baj az, hogy Németország egyáltalán nem akar ezért fizetni, a kormány nem lelkesedik a támogatásért, kívülről kell befektetőket találni. De ez így van Hollandiában is, és máshol, ahová menni szoktunk. Azt hiszem, hogy az F1-ben úgy intézik ezt, hogy ki mennyit fizet, de fontos lenne nem elveszteni fontos versenyeket, mindegy, hogy fizetnek-e" - jelentette ki a német.

"Az F1 Monza nélkül hülyén nézne ki, elveszteni olyan fontos országokat, mint Németország vagy Spanyolország nem jó, de nem én döntök. Az emberek mindig pénzt akarnak csinálni, szóval az nem segít, ha egy pálya nem akarja kifizetni, amelyet mások igen" - vélekedett Vettel. "Fontos elvinni a sportot oda, ahol lelkesednek érte, Németország vagy Nagy-Britannia megtartása fontos lenne. Nekünk versenyzőknek sem mindegy, hogy tele van-e a lelátó, vagy üres. Nem számít, mennyire modern ülések várják a nézőket, ha senki nem ül végül rajtuk."


A japán ex-F1-es, jelenlegi IndyCar pilóta a Goodwood-birtokon rendezett Festival of Speed keretein belül ment egy kört a kocsival, amellyel Senna és Prost 21 éve ádáz küzdelmet folytattak a vb-címért.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ricciardo szerint a versenybírák már jobban végzik a dolgukat, mint pár éve
Következő cikk Verstappen a Hungaroringen folytatná sorozatát

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország