BRÉKING

Vettel szerint egyszerű lenne javítani az F1-en, de sajnos a nagyfőnökök döntenek, mondja Hamilton

A 2015-ös év a Mercedes sétagaloppjáról szólt, miközben a Ferrari mutatta be a legnagyobb fejlődést tavalyhoz képest. A háttérben zajlik a politikai és hatalmi harc, alternatív motorokat és új szabályokat emlegetnek, de vajon a versenyzők mit gondolnak, mitől lenne jobb az F1?

A Brazil Nagydíj rendkívül laposra sikerült, hozta azt, amit egy „beállt” szezontól várni lehet: a csapat, mely mindent megnyert, nem kockáztatott, kényelmes kettős győzelmet aratott, nagy előnnyel: Vettel bő 14, Raikkonen 47 másodpercet kapott. Az idei szezonban egyedül a Ferrari tudott odaérni három alkalommal, de normális körülmények között még mindig fölényben van a Mercedes – és a formula jellegéből adódóan elég valószínűtlen a nagy ugrás a tél folyamán.

Sokat remélnek a 2017-es szabályoktól: például azt, hogy a versenyzők könnyebben tudják követni és támadni egymást, nem kap akkora szerepet az első szárny, mint most. Hamilton folyamatosan arra panaszkodott Interlagosban, hogy nem tud Rosberg nyakán maradni. Valóban a komplex szabálymódosítás lenne a megoldás?

„Papíron szerintem ez az egyik olyan pálya, amin a legkönnyebb előzni”- mondta Vettel Interlagosban. „Egy biztos: ha te vagy hátul, mindig is azt akarod, hogy a DRS-zóna hosszabb legyen, mert művi módon segít, hogy közelebb kerülj. Az természetes, hogy ha csak egy vagy két tizeddel vagy gyorsabb, akkor nehéz előzni – holott, ha egy másodperccel vagy gyorsabb, akkor sokkal könnyebbé válik.”

„Általában véve arról van szó, hogy nagyobb mechanikai tapadás kell ahhoz, hogy szorosabban követhess egy autót a közepes, gyors, és lassú kanyarokban. Tehát el kell tolni az arányokat az aero és a mechanika között a mechanika irányába.”

„Hogyan tegyük?”- tette fel a kérdést. „Szerintem jobb abroncsokra van szükség, amik lehetővé teszik számunkra, hogy gyorsabban menjünk. A versenyzők gyorsabbak akarnak lenni. Tehát a megoldás nagyon egyszerű – szerintem. Sajnos a sportot nagyon átszövi a politika, különböző érdekek különböző emberektől. Szerintem bőven elég lenne az, hogy esélyt adjunk a gumigyártónak – jelen esetben a Pirellinek -, hogy javítson a gumikon. Sietni kell.”

Elmondta, mindez mégsem olyan egyszerű, mint tűnik, mert sok érdek ütközik és feszül egymásnak. „Mivel a felelősök, a csapatok, nem tudnak megállapodni valamiben, nehéz lesz fejlődést elérni. Sajnos a lelátókon ülnek azok, akik fizetnek ezért – szó szerint. Szóval, szívesen mennénk gyorsabban. Szerintem ők is azt szeretnék, hogy gyorsabban menjünk, és nagyobb legyen az izgalom. De: ha megnézed, akkor tíz vagy húsz évvel ezelőtt sem volt sokkal több előzés a futamon. Tehát egyben nem is katasztrófa az, ami most van.”

Rosberg egyetért azzal, hogy valamit tenni kellene a jobb show érdekében. „Mindig is nehéz volt előzni az F1-ben – ezért jött be a DRS, ami nagy fejlődést eredményezett. Sok izgalomban volt részünk ennek köszönhetően – ugyanakkor az is biztos, hogy dolgoznunk kell rajta, gondolkodni.”

Hamilton szerint hiába kérdezik meg őket arról, mit kellene tenni, mert nem a versenyzők döntenek a fontos kérdésekben.

„Legvégül nem számít, mit mondunk, mert nem történhet meg”- kezdte a brit. „A nagyfőnökök döntenek, és ez évek óta így van – ki tudja, a helyes döntéseket hozzák-e meg. Valaminek változnia kell, tudja?”- jelentette ki a háromszoros bajnok.

„Egyes futamokon követni tudod a másikat, ami lehetővé teszi, hogy jó versenyzés alakuljon ki – olyan helyeken, mint Austin, ahol a legutóbbi tisztességes verseny volt, de egyébként meg van pár helyszín, ahol egyszerűen… Gyanítom, a rajongók számára nem túl izgalmas nézni mindezt. Persze mindig jó, ha az élen vagy, ahogy a mi esetünkben van egy ideje. De akkor is. Képesnek kell lenned versenyezni, és ott a mezőny vége is – valószínűleg a rajongók azt is látni akarják. Ha lenne egy ilyen változás, arra pozitívan tekintenének.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Kvyat és Ricciardo sem tudott ma varázsolni Brazíliában...
Következő cikk A Williams nem érti mi lehetett a gond Massánál, három független mérés sem mutatta ki nekik a plusz 27 fokot!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország