Vettel szerint a Ferrari félrement pár dologgal, de rajta vannak az ügyön

Sebastian Vettel nem volt túl elégedett a Brit Nagydíj első napjával, ugyanakkor bőven lát potenciált abban, hogy fejlődjenek, bár a Mercedest ismét nagyon gyorsnak látja Silverstone-ban.

Sebastian Vettel, Ferrari SF90

Glenn Dunbar / Motorsport Images

A Ferrari Charles Leclerc vezetésével közel volt délután a Mercedeshez, ám a versenytempót tekintve már más volt a helyzet. Lewis Hamilton különösen erős volt, addig Valtteri Bottas fontos időt veszített a gyújtógyertya problémája miatt. Sebastian Vettel számára sem volt könnyű a nap és vannak bizonyos részek, melyek nem működnek jól az SF90-en.

Még több F1 hír:

„Ez egy kicsit komplikált nap volt, és nem vagyok teljesen elégedett. Azt hiszem, egy trükkös délutánon vagyunk túl. Kipróbáltunk pár dolgot, talán néhányat illetően visszatérünk egy másik verzióra. Most van egy kis időnk azt illetően, hogy gondolkodjunk róla. Meglátjuk, hogy mit hoz a folytatás, de még előtte ki kell elemeznünk a dolgokat.”

„Mint mondtam, kicsit nehéz volt ma, és ez a versenytempóra is igaz volt. Délután több okból kifolyólag sem tudtunk folyamatosan teljesíteni. Próbálgattuk a dolgokat, ami nyilvánvalóan hatással volt a köridőkre. Ha a nagyobb képet nézem, akkor azt mondhatom, hogy rendben vagyunk, de túl sokat ugrottunk fel és le, miközben a Mercedes mégis nagyon gyorsnak tűnt. Kiderül, hogy hol leszünk holnap hozzájuk képest.”

„Még nem készültünk fel a hétvégére… Még mindig van egy kis időnk vasárnapig. Ennél biztosan többet tehetünk, de a péntek mindig lehetőséget ad arra, hogy megoldjuk azt, amit meg kell oldalunk. Most is egy ilyen helyzetben vagyunk, de ma valóban volt néhány olyan dolog, ami nem működött, így a megfelelő kártyákat kell kiválasztanunk holnapra.”

„Nyilvánvalóan az új aszfalt is hatással van ránk, ami igencsak más, mint tavaly. Most sokkal simább, és sokkal nagyobb rajta a tapadás, tehát ebben a tekintetben jó móka rajta lenni. A munkát illetően viszont más a helyzet, de szerintem később jobb lehet ezen a területen is. Ez része a munkának és a kihívásnak, de tény, hogy délután az autó nagyon idegesen viselkedett, és most csak meg kell találnunk azt a verziót, ami sokkal ideálisabb.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Mercedes technikai főnöke szerint az első gumik kezelése a kulcs
Következő cikk Leclerc szerint a Ferrari sokkal lassabb, mint a Mercedes

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország