Vettel csúnyának látja a 2019-es első szárnyakat

Sebastian Vettel úgy véli, a szélesebb, egyszerűbb első szárnyak, melyeket az idei szezonra vezettek be a Forma-1-ben, "igazán csúnyának" tűnnek - a német szerint a sport nem tanult a múltbéli hibáiból.

Sebastian Vettel, Ferrari SF90

Sebastian Vettel, Ferrari SF90

Charles Coates / Motorsport Images

A Forma-1 az idei szezonra leegyszerűsítette az első szárnyakat, hogy ezzel tegyék könnyebbé az előzéseket a sportban. Vettelnek azonban nem tetszik, hogy a Forma-1 visszatért a korábbi szárnyakhoz, melyek ugyanolyan szélesek, mint maga az autó. 

"Az eső szárny nagyon csúnya." - mondta a Ferrari négyszeres F1-es bajnoka - "Nem értem, mitől olyan széles. Évekkel ezelőtt visszatértünk a keskenyebb szárnyakhoz, mert azt mondták a jelenlegi megoldás rosszat tesz a versenyzésnek."

"Majd most ismét széles - talán megfeledkeztünk a jegyzetelésről. Ha megnézzük az autó többi részét, akkor az gyönyörű. Az első szárny azonban az összes csapatnál egy kicsit furának tűnik."

További híreink:

Vettel 1:18.161-es idővel az első barcelonai tesztnapot az élen zárta, és ez a kör éppen két másodperccel jobb, mint a tavalyi téli tesztek első napján megfutott legjobb idő. 

A szabályokkal alapvetően lassítani szerették volna az autókat, hiszen a visszafogott aerodinamikai teljesítmény csökkenti a leszorítóerőt - ellenben a pálya idén alapvetően gyorsabb, mint tavaly volt, hiszen az aszfalt már nem olyan új. 

"Az autó jobban vezethető, mint amilyennek tűnik - ha őszinte akarok lenni. Nem érzel olyan nagy különbséget. A nagy kérdés, hogy mennyit vesztettünk tavalyhoz képest. Még mindig a felzárkózásnál tartunk, de ezen a ponton elég jónak tűnik."

Sebastian Vettel, Ferrari SF90

Sebastian Vettel, Ferrari SF90

Fotó készítője: Jose Rubio / Sutton Images

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Toro Rosso csapatfőnöke szerint elkényelmesedett a mai generáció
Következő cikk Az Arai új bukósisakjai is átmentek az FIA-teszten

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország