Vettel: Szeretnék Lewis mellett versenyezni!

A Ferrari versenyzője, Sebastian Vettel azt nyilatkozta, hogy nem mondana nemet a Mercedes ülésére, ahogy senki más sem, és szívesen versenyezne Lewis Hamilton csapattársaként, akivel nagyon tisztelik egymást.

Sebastian Vettel, Ferrari SF1000, Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11

Sebastian Vettel, Ferrari SF1000, Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11

Andy Hone / Motorsport Images

Tavasszal derült ki, hogy a Ferrari nem hosszabbítja meg Sebastian Vettel 2020 végén lejáró szerződését, és Carlos Sainz érkezik 2021-től a négyszeres világbajnok helyére a maranellói istállóhoz.

A német versenyző jövőre már az Aston Martin csapatát fogja erősíteni, akikkel több évre szóló megállapodást írt alá, de elárulta, hogy a visszavonuláson is elgondolkodott, a Mercedes ajánlatára pedig nem mondott volna nemet.

„Gondoltam a visszavonulásra is. De még mindig tudok valamit adni ennek a sportnak, és szerencsére az Aston Martin-os lehetőség is megérkezett” – mondta az olasz Corriere dello Sportnak adott interjújában.

Még több F1 hír:

Max Verstappen nemrégiben azt nyilatkozta, hogy a versenyzők 90 százaléka nyerni tudna a Mercedes autójával, azonban Vettel a hollandnál árnyaltabban fogalmazta meg a véleményét.

„Ezt nehéz megmondani. Igen, valóban nagyon jó autó a Mercedes, a csapat elképesztően erős, Lewis pedig ezt teljes mértékben kihasználja. Lenne pár pilóta, aki nagyon sikeres lenne Lewis autójában, azt viszont el kell ismerni, hogy Lewis briliáns teljesítményt nyújt.”

„Személy szerint én nem mondanék nemet a Mercedes ajánlatára, és nem gondolom, hogy pillanatnyilag bárki nemet mondana nekik. Szeretnék Lewis mellett versenyezni. Meg lehet kérdezni tőle, hogy ő szeretne-e mellettem versenyezni, de szerintem igen lenne a válasz. Nagyon tiszteljük egymást” – mondta az 53-szoros futamgyőztes.

Egykori csapatfőnöke szerint Schumachernek nem Hamilton miatt kellett visszavonulnia…


Az F1 a második bahreini futamon az „ovál” vonalvezetést fogja használni decemberben, amelyet még nem láthattunk a formulaautózás királykategóriájában. Most egy onboard felvételen megnézhetitek, hogyan fest egy kör az „oválon” az Assetto Corsában.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Leclerc díjat kapott a Török Nagydíjon bemutatott hibájáért
Következő cikk A McLarennél ismerik Alonsót, tartanak is tőle

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország