Vettel szeretett volna ma egy serleget: a Mercedes könnyedén durrant oda motornak

megosztás
hozzászólás
Vettel szeretett volna ma egy serleget: a Mercedes könnyedén durrant oda motornak
Dénes Gergely
Szerző: Dénes Gergely
2015. jún. 21. 14:24

Sebastian Vettel számára nem lett meg a hatodik dobogó idén, mivel rosszul sikerült a kerékcseréje, Felipe Massa mögött negyedik lett. A négyszeres bajnok többet akart, de mindent a megfelelő kontextusba kell helyezni.

A verseny végére elég közel került a harmadik Massához, de nem tudta megelőzni a Williamst. Talán ha valamivel több kör áll rendelkezésre? "Nos, ha a futam jelentősen hosszabb lett volna, akkor talán"- felelte Vettel a Skynak. "Jó munkát végzett, ugyan vétett pár hibát, de semmi jelentős. Jók voltak a kanyarkijáratai, így nagyon trükkös volt nekem. Tudtuk, hogy a Williamseket nehéz megelőzni, lehet, hogy az egyik legnehezebb falat a pályán történő előzéshez. A tempójuk is erős volt ma. Próbáltam összehozni valamit, de nem sikerült"- mondta a német. "Elfogyott a varázslat."

"Nem hiszem, hogy eltűnt volna a tempónk"- folytatta. "Jól éreztem magam az autóban, az autó is jó volt, de talán a többiek képesek voltak szert tenni egy kis tempóra. Nagyon egyszerű megmagyarázni. A Mercedes meg könnyedén futtatni tudja az időmérős móduszt, vagy a nagy teljesítményt biztosító programot, teszi egyre gyakrabban a futam alatt, különösen az első körökben. A Williamsnek ugyanilyen motorja van, szóval nem meglepetés."

//

Massa újra a dobogón! Kihasználta a brazil a Ferrari hibáját! fotó: dppi

Posted by www.f1-live.hu on Sunday, 21 June 2015

"Jó irányba megyünk, de adniuk kell egy kis időt. Kicsit csalódott vagyok, szerettem volna ma egy serleget, de gond volt a kerékcsere alatt. Idézzék fel, hol voltunk a szezon elején, és hol vagyunk most. Ha negyedikek vagyunk, csalódottak vagyunk."

Következő Forma-1 cikk
Mercedes: 2013-ban mi is úgy kezdtük mint a Ferrari, szóval figyelnünk kell!

Előző cikk

Mercedes: 2013-ban mi is úgy kezdtük mint a Ferrari, szóval figyelnünk kell!

Következő cikk

Massa annyira nem tudja sajnálni most Vettelt

Massa annyira nem tudja sajnálni most Vettelt

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Sebastian Vettel Vásárlás
Szerző Dénes Gergely
Cikk típusa BRÉKING