Vettel szeret csatázni a „tisztességes“ Russell ellen

Sebastian Vettel dicsérte George Russell „tisztességes" versenyzői magatartását az Egyesült Államok Nagydíja során vívott heves csata után. Vettel és Russell is a rajtrács hátsó feléből indult Austinban, miután a hétvége előtt büntetést kaptak erőforrás-cserék miatt.

Vettel szeret csatázni a „tisztességes“ Russell ellen

Sebastian Vettel és George Russel a verseny során egymás mellett csatáztak, a négyszeres világbajnok végül a 16-os, 17-es és 18-as kanyarok utáni külső, jobbra ívelő szakaszán tudott előzni. „Szeretek versenyezni George-dzsal. Idén nem ez az első alkalom [hogy csatáztunk], de úgy tűnik, tisztában van azzal, hogy hol van az autója. Mindig tisztességes, és nyilvánvalóan néha ő van fölényben, néha én. Ezt élveztem.“ - kezdte Vettel.

Vettel meghosszabbította az első etapot, hogy a futam végén frissebb gumikra tudjon váltani, ami végül a 10. helyezéssel véget vetett négy futam óta tartó pont nélküli sorozatának. „Nyilvánvalóan sokkal tovább maradtunk kint az első etapon és azt akartuk, hogy a végére meg legyen a gumiemelőnyünk és úgy tűnik, ez be is jött" - magyarázta.

„Talán ha van még néhány kör, akkor támadhattuk volna Jukit [Cunoda] is, de ez egy jó felzárkózás volt ahhoz képest, ahonnan indultunk. Pénteken egy kicsit jobban felkészültünk a versenyre, de nem hiszem, hogy ez számított. Kemény verseny volt mindenkinek, aki a gumikkal gazdálkodott és azt hiszem, ez segített nekünk egy kicsit“ - véli Vettel.

Még több F1 hír:

A hétvége előtt az egyik fő beszédtéma a texasi pályát jellemző bukkanók voltak, miután a MotoGP versenyzői a hónap elején panaszkodtak.

Az F1-nek 2019-ben át kellett dolgoznia a felületet a nagy bukkanók miatt és arra a kérdésre, hogy jobb-e most a felület, mint két évvel ezelőtt, Vettel így válaszolt: „Személy szerint nem emlékszem olyan sok mindenre a tavalyi alkalomból. Azt hiszem, voltak helyek, amelyek rosszabbak voltak legutóbb, és voltak helyek, amelyek jobbak voltak, és most rosszabbak lettek“ - zárta a négyszeres világbajnok.

A Red Bull attól tartott, hogy Schumacher feltartása elveheti Verstappen győzelmét 

megosztás
hozzászólás
Mazepin megint fényévekre a mezőnytől – elmondta, ezúttal mi történt vele
Előző cikk

Mazepin megint fényévekre a mezőnytől – elmondta, ezúttal mi történt vele

Következő cikk

Így nyerhetett volna Hamilton a Mercedes szerint egy másik stratégiával

Így nyerhetett volna Hamilton a Mercedes szerint egy másik stratégiával
Hozzászólások betöltése