Vettel számára innen lehet még visszaút?

Sebastian Vettel minden eddiginél nehezebb helyzetben találta magát Szingapúrt követően, és lehetséges, hogy megvalósul a tavalyi forgatókönyv.

Vettel számára innen lehet még visszaút?

Az idény első felében egy-két futamot leszámítva remekül alakultak Vettel dolgai, aki azonban azóta vétett pár olyan hibát, mely sokba került számára. Legutóbb Szingapúrban nem hibázott, de Hamilton és a Mercedes kombinációja nemcsak az időmérőn, hanem a futamon is verhetetlennek bizonyult.

A jelenlegi kép az, hogy hat futammal a szezon vége előtt 40 pontra duzzadt a négyszeres világbajnok hátránya. Ekkora különbség idén még nem volt a két rivális között, miközben Hamilton csúcsformában versenyez.

Jól bizonyítja mindezt, hogy a Brit Nagydíj óta csak két második helye volt, addig az összes többi nagydíjat megnyerte. Ezzel szemben Vettel csak kétszer nyert, egyszer kiesett, negyedik, valamint harmadik lett.

Az esélyek folyamatosan csökkennek a Ferrarinál, de talán lesz egy olyan fordulat, ami tavaly elmaradt. Immáron azonban nem ez jelenti a legnagyobb kérdést és gondot Maranellóban, hanem az, hogy újra a W09 lett a legjobb autó?

Nézzük a száraz tényeket, a számokat és a véleményeket Vettel világbajnoki esélyeiről

 
megosztás
hozzászólás
ÉLŐ F1-ES MŰSOR: Vettel bajban, Räikkönen megy, de mégis marad…
Előző cikk

ÉLŐ F1-ES MŰSOR: Vettel bajban, Räikkönen megy, de mégis marad…

Következő cikk

Ricciardo 27 kört ment a hiperlágy gumikon Szingapúrban

Ricciardo 27 kört ment a hiperlágy gumikon Szingapúrban