BRÉKING

Vettel számára hihetetlenek a rekordok, amiket beállít, vagy megdönt

Sebastian Vettel nagyon büszke arra, hogy ilyen rekordok állhatnak a neve mellett, de nem igazán tekint úgy magára, mint aki jobb ezeknél a legendás versenyzőknél.

A Red Bull Racing rekordere ma két rekordot is beállított. Michael Schumacher a 2004-es szezonban összesen 13 győzelmet szerzett, akárcsak most a négyszeres világbajnok honfitársa. A másik rekord immáron nemcsak Alberto Ascari nevéhez fűződik, aki 1952 és 1953 között összesen 9 alkalommal tudott egymás után nyerni.

„Ezek olyan számok, melyeket még mindig nem tudok felfogni. Nagyon nagyra értékelem ezeket a versenyzőket, és nem tekintek úgy magamra, mint aki ott lenne mellettük, vagy előttük. Ezek valójában csak számok, teljesen más korszakban. Nyilvánvaló, hogy Michael közelebb áll ehhez, de azok is más idők voltak. Szóval ezt nagyon nehéz úgy értékelnem, hogy én utolértem ezeket a versenyzőket.” – őszintén a riporterek előtt Vettel.

„Alberto Ascari rekordja hatalmas dolog volt, és noha most én is 9 ilyen győzelemnél járok, egyszerűen nem lehet összehasonlítani a kettőt. Azok totálisan más idők voltak. Akkoriban minden sokkal veszélyesebb volt, így talán nagyobb is az értékük. Ezt több szemszögből is meg lehet nézni, de én mindig arra lyukadok ki, hogy ezek a rekordok a saját korukban voltak rekordok, és nem most. Ugyanez igaz, az én eredményeimre is, melyek lehetséges, hogy nem érnek annyit, mint a múltban lévők.”

„Manapság ezek az autók nagyon megbízhatóak és csak kevés technikai meghibásodást láthattunk. Ezzel együtt a futamok is messze hosszabbak voltak, szóval fizikailag is talán nagyobb erőt igényeltek. Emiatt is mondom azt, hogy akkor talán többet ért egy győzelem. Most azonban ezek erősebb és gyorsabb autók, de a kihívások teljesen mások.”

„Én csak azt szeretném, hogy amikor öreg bácsika leszek, boldogan és elégedetten tekintek vissza a karrieremre, és azt mondhatom, hogy igazán sikeres voltam és többet elértem, mint amire számítottam.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk BILD: Hülkenberg ma aláírt a Force Indiához és Pérez csapattársa lesz!
Következő cikk Brazil Nagydíj: Leggyorsabb köridők a versenyen

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország