Vettel sokkal több lehet az Aston Martinnak, mint egyszerű versenyző

A csapat nem véletlenül nevezte ki a márka nagykövetének a versenyzőt, aki akár Toto Wolffhoz hasonlóan részvényese is lehet a gyártónak - legalábbis Wolff szerint ebben van ráció.

Vettel sokkal több lehet az Aston Martinnak, mint egyszerű versenyző

Az autóban nyújtott teljesítményéért vagy a nevéért fizeti az Aston Martin Sebastian Vettelt? A Racefans cikke szerint a német „csak” 1,3 millió eurót kap majd évente új munkaadójától a korábbi 15 milliós bér helyett, de ez azért van, mert második bérforrása is lesz az Aston Martin nagyköveteként.

Lenne ennek értelme, hisz Vettel nemrég kihangsúlyozta, nem számít neki sem a szerződés időtartama, sem a keresete. A Ferrari esetében is lemondott volna 35 millió eurós fizetéséről, ráadásul az Aston Martin, mint istálló továbbra is magánkézben van, csak a nevét használják a márkának. Így bár mind a csapatnak, mind a gyártónak Lance Stroll az elnöke, ezek két külön cég.

Még több F1 hír:

Ahogy az Aston Martin vezérigazgatója, Tobias Moers, Stroll is tudja, mekkora reklámérték lehet Vettel neve a márkának, épp ez a lényege a nagyköveti pozíciónak: Vettel vasárnap egy Aston Martin nevű autóban versenyez, hétfőn pedig az ő sikereivel adják el a valódi Aston Martinokat, mint a DBX-et.

Nem Vettel lenne az első, aki ezt meglépi. Amikor Niki Lauda a McLarenhez való visszatéréséről tárgyalt 1982-ben, Paul Hogannek, aki a főszponzor Marlboro embere volt, azt mondta: „Egy dollárt kérek azért, hogy vezetek és hárommilliót a nevemért.”

Schumacher is a márka nagyköveteként tért vissza 2010-ben a Mercedeshez. Ezt még 2012-es visszavonulása után is megtartotta, sajnos 2013. decemberi síbalesete megszakította eme tevékenységét. Mindenesetre a családját a Mercedes továbbra is támogatja.

Sebastian Vettel, Ferrari SF1000

Sebastian Vettel, Ferrari SF1000

Fotó készítője: Charles Coates / Motorsport Images

Na de vissza Vettelhez: Az Orosz Nagydíj margóján a Mercedes csapatfőnöke, az amúgy Aston Martin-részvényes Toto Wolff azt is meglengette, hogy a versenyzőnek is vennie kellene a papírokból: „Sebastian elsősorban versenyző. Erről kellene szólnia a dolognak. De ez nem jelenti azt, hogy ne vehetne pár részvényt – főleg, ha a cég még alul van értékelve. Van erre lehetőség.”

Az Aston Martin részvényeit jelenleg 60 eurocentért árulják, ami jócskán az eddigi szintje alatt van a gyártónak. A DBX-ről azonban csak pozitívumokat hallani és az emelkedő eladásaik szintén sokat javíthatnak az árfolyamon.

Ahogyan az is, ha Vettel sikeres lesz. Wolff, aki már várja a dolgot, így gondolkodik erről: „Nekem is vannak Aston Martin-részvényeim, emiatt Vettel elköteleződése remek hír. Németország a második legnagyobb piacuk.”

megosztás
hozzászólás

Ajánlott videó:

A Williams új csapatfőnöke szerint nem lesznek senki B-csapata

Előző cikk

A Williams új csapatfőnöke szerint nem lesznek senki B-csapata

Következő cikk

McLaren: Alonso egyáltalán nem olyan, mint amilyennek beállítják!

McLaren: Alonso egyáltalán nem olyan, mint amilyennek beállítják!
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Sebastian Vettel
Szerző Kolláth Benjámin