Vettel: Simán meglett volna a Q3, túl nagy kockázatot vállaltam…

Az Aston Martin versenyzője, Sebastian Vettel a 11. pozícióban végzett a bakui F1-es kvalifikáción. A négyszeres világbajnok sajnálja a dolgot, ugyanis úgy érzi, simán meglehetett volna a Q3.

Sebastian Vettel, Aston Martin

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Az Aston Martin egyik pilótája, Lance Stroll már a Q1 legelején összetörte az autóját, a másik Aston-pilóta, Sebastian Vettel pedig a 11. helyen végzett – a négyszeres világbajnok Ricciardo ütközése miatt nem tudta befejezni a körét a Q2-ben, a 10. helyen továbbjutó Alonsótól pedig 29 ezredmásodperccel maradt el.

Vettel elmondta, csalódott amiatt, hogy nem tudott bejutni a Q3-ba, hiszen véleménye szerint a tempójuk simán meglett volna hozzá.

Még több F1 hír:

„Jó tempónk volt az időmérőn. Türelmes voltam, vártam, hogy a megfelelő időben próbáljam meg összerakni a lehető legjobb időt. Sajnos túl nagy kockázatot vállaltam a legjobb Q2-es körömön, és blokkoltam a kerekeimet a 15-ös kanyarnál.”

„Szerencsém volt, hogy folytatni tudtam, de ezzel leamortizáltam a gumikat, és valószínűleg négy tizedet vesztettem, ezért nem jutottam be a Q3-ba. A 15-ös kanyar trükkös, lejtős, bukkanós és szeles. Csalódott vagyok, mert simán megvolt a tempónk a legjobb 10-hez.”

„Aztán a piros zászló miatt már nem volt lehetőségünk a javításra. Így a pontzónán kívülről indulunk, de szerintem a futam folyamán javíthatunk a jó ritmus és a jó versenytempó révén” – mondta Vettel.

Wolff: Nem áldoztuk fel Bottast, egy érme döntött…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Norris: a bíráknak át kéne ezt gondolni az „igazságtalan” büntetés után
Következő cikk Leclerc szerint nem lopták el a bakui pole-t

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország