Vettel sem tudja, hogy hol tart a Ferrari, pláne egy ilyen nap után

megosztás
hozzászólás
Vettel sem tudja, hogy hol tart a Ferrari, pláne egy ilyen nap után
Hujber Dávid
Szerző: Hujber Dávid
2016. márc. 18. 7:32

Az esős körülmények nagyon megnehezítették a csapatok munkáját, így többek között Sebastian Vettel sem tudott igazán tesztelni a hétvégére.

A német világbajnok délelőtt például egy mért kört sem autózott a rosszabb feltételek miatt, míg délután a második edzésen csak a 8. helyen zárt 7 körrel a neve mellett.

„A mai nap nem volt túl produktív számunkra az esős feltételek miatt. Ilyenkor nem tudsz sok mindent tenni, főleg úgy, hogy a folytatásban jobb idő várható. Sajnálatos mindez, mivel fontosak a pénteki edzésnapok, de ma nem igazán tudtunk mit tanulni a pályán.”

„Ez nem segített abban, hogy megtudjuk, hol állunk a Mercedeshez és a többiekhez képest. Továbbra is vakon utazunk, de bízunk benne, hogy elég erősek leszünk. Szombaton sokkal többet fogunk tudni ennél és remélem, a feltételek is jobbak lesznek.”

„Az időmérő edzés nyilvánvalóan más lesz, mint eddig. Legalábbis az új szabályok szerint, de majd meglátjuk, hogy mindez miképpen működik éles körülmények között. Nem gondolom azt, hogy változtatnunk kellett volna rajta, de majd kiderül, helyes döntés volt, vagy sem.”

„A csapattal jók a megérzéseink, és az autónkat jónak, versenyképesnek érezzük, de még sok munka vár ránk a futamig. A harmadik edzésen bőven lesz mit bepótolnunk.”

Következő Forma-1 cikk
Ricciardo szólt a haveroknak, várják őt a 12-es kanyarban

Előző cikk

Ricciardo szólt a haveroknak, várják őt a 12-es kanyarban

Következő cikk

Hamilton duplázott Ausztráliában, és megnyerte a második edzést is a Mercedesszel: Raikkönen 3.

Hamilton duplázott Ausztráliában, és megnyerte a második edzést is a Mercedesszel: Raikkönen 3.

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Sebastian Vettel Vásárlás
Szerző Hujber Dávid
Cikk típusa BRÉKING