Vettel Schumacher nélkül nem lehetne a mai önmaga

megosztás
hozzászólás
Vettel Schumacher nélkül nem lehetne a mai önmaga
Hujber Dávid
Szerző: Hujber Dávid
2015. máj. 24. 6:18

A négyszeres világbajnok rekorder számára rendkívül nagy motivációt jelentett Michael Schumacher.

Sebastian Vettel és a hétszeres világbajnok legenda nagyon régóta ismerik egymást. Vettel már egészen fiatalon megismerkedhetett a bálványával, akit mindig is csodálat, és nagy motivációs erővel bírt számára.

Az évek múlásával pedig egyre közelebb és közelebb került az álmához a fiatal német, aki végül bemutatkozhatott a Forma-1-ben, majd együtt versenyezhetett Schumacherrel. 2010 és 2013 között pedig mindent megnyert, miközben Schumival folyamatosan tartotta a kapcsolatot.

2015-re egy újabb álom teljesült Vettel számára, amikor is aláírhatott a Ferrarihoz. Sajnos Michael a súlyos síbalesete miatt ezt közvetlen módon nem tudta átélni a legenda.

„Nagyon sokat jelent nekem az, hogy aláírhattam a Ferrarihoz. Ezzel egy álmom vált valóra. Kis korom óta erről álmodoztam. Michael volt a példaképem, már gyerekként is. Inspirációt merítettem belőle, így különleges volt számomra megismerni és látni őt magánemberként.” – fogalmazott Vettel a Sky Sports kérdésére.

„A Ferrarival most bezárult egy kör számomra. Ez j érzés, és a szezonom is nagyszerűen indult, miután sok dobogós helyezést szereztem, és nyerni is tudtam Malajziában. A csapattal tudjuk, hogy merre tartunk, és meg akarjuk erősíteni ezt a tendenciát, valamint vissza akarunk térni az élre.”

Következő Forma-1 cikk
Vandoorne lehet a McLaren legújabb üdvöskéje: Ennyi volt Magnussen F1-es karrierje?

Előző cikk

Vandoorne lehet a McLaren legújabb üdvöskéje: Ennyi volt Magnussen F1-es karrierje?

Következő cikk

Onboard videó, ahogy Alonso alatt megkotlik a McLaren-Honda

Onboard videó, ahogy Alonso alatt megkotlik a McLaren-Honda

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Michael Schumacher , Sebastian Vettel Vásárlás
Szerző Hujber Dávid
Cikk típusa BRÉKING