Vettel rögtön kielemezte az SF1000-et

Sebastian Vettel a tavalyi szezon ellenére magabiztosan állt a színpadon a 2020-as Ferrari bemutatója alkalmából, a négyszeres világbajnok német azonnal ki is elemezte az új autót.

Sebastian Vettel, Ferrari

Sebastian Vettel, Ferrari

Ferrari

Sebastian Vettel számára hideg zuhany volt Charles Leclerc érkezése, a fiatal monacói az elmúlt szezonban nem állt be a sorba, és nem rettent meg a csapaton belüli rivalizálástól. A német helyzete alaposan megváltozott a Ferrarinál, és ezen idén változtatnia kell, ha maradni akar.

Miközben ugyanis Leclerc-rel már az év elején hosszú távú szerződést kötött a Ferrari, Vettel szerződése idén lejár. A Ferrari már jelezte, hogy leülnek tárgyalni a világbajnokkal, ám még egyelőre nem tudni, hol tartanak a megbeszélések az ügyben.

Mindenesetre a Ferrari Reggio Emilia-i bemutatóján a 33 éves versenyző igyekezett megfelelni az olaszok elvárásainak, olaszul is nyilatkozott, és alaposan ki is elemezte az SF1000-es nevet kapó új gépet.

Még több F1 hír:

"Már most egy kicsit olasznak érzem magam, rengeteg olasz ételt eszem, szeretem az olasz embereket, és az egész kultúrát. Nagyon szenvedélyes vagyok a Ferrari iránt, amely az olasz történelem része" - jelentette ki Vettel.

A német szerint az idei autó mögött nagy munka áll, annak ellenére, hogy a szabályok nem követeltek meg jelentős változtatásokat, de az elmúlt évek tapasztalatából kiindulva az olaszok idén nagyobb teljesítményt várnak az aerodinamikától.

"Nagyon sok munka van az autóban, nagyon szeretem, már láttam korábban is, és azonnal látszanak a különbségek is, elsősorban aerodinamikai oldalon meggyőző a változás. Alig várom már, hogy vezethessem, mert fantasztikus lesz. Egy kicsit vörösebb, mint az SF90 volt" - mondta el Vettel a benyomását.

Sebastian Vettel, Ferrari, Charles Leclerc, Ferrari, Mattia Binotto, Team Principal Ferrari, Ferrari SF1000

Sebastian Vettel, Ferrari, Charles Leclerc, Ferrari, Mattia Binotto, Team Principal Ferrari, Ferrari SF1000

Fotót készítette: motosport.com

Sebastian Vettel, Ferrari

Sebastian Vettel, Ferrari

Fotót készítette: Ferrari

Sebastian Vettel, Ferrari

Sebastian Vettel, Ferrari

Fotót készítette: Ferrari

Ferrari SF1000

Ferrari SF1000

Fotót készítette: Ferrari

Ferrari SF1000

Ferrari SF1000

Fotót készítette: Ferrari

Sebastian Vettel, Ferrari, Charles Leclerc, Ferrari
, Ferrari SF1000

Sebastian Vettel, Ferrari, Charles Leclerc, Ferrari , Ferrari SF1000

Fotót készítette: motosport.com

Ferrari SF1000

Ferrari SF1000

Fotót készítette: Ferrari

Ferrari SF1000

Ferrari SF1000

Fotót készítette: Ferrari

Ferrari SF1000

Ferrari SF1000

Fotót készítette: Ferrari

Ferrari SF1000

Ferrari SF1000

Fotót készítette: Ferrari

Louis Camilleri, CEO of Ferrari

Louis Camilleri, CEO of Ferrari

Fotót készítette: Ferrari

Louis Camilleri, CEO of Ferrari

Louis Camilleri, CEO of Ferrari

Fotót készítette: Ferrari

Marc Gene, Mattia Binotto, Team Principal Ferrari

Marc Gene, Mattia Binotto, Team Principal Ferrari

Fotót készítette: Ferrari

Sebastian Vettel, Ferrari

Sebastian Vettel, Ferrari

Fotót készítette: Ferrari

Sebastian Vettel, Charles Leclerc, Marc Gene, Mattia Binotto, Team Principal Ferrari

Sebastian Vettel, Charles Leclerc, Marc Gene, Mattia Binotto, Team Principal Ferrari

Fotót készítette: motosport.com

Mattia Binotto, Team Principal Ferrari

Mattia Binotto, Team Principal Ferrari

Fotót készítette: Ferrari

16

A tavalyi F1-es szezon végén Vettel csapattársa mögött végzett az egyéni versengésben, Charles Leclerc első ferraris idényében túlszárnyalta a rutinosabb németet, aki azonban fogadkozott, hogy nem ilyen könnyen nem adja pozícióját az olasz istállónál.

Mindenesetre a Ferrarira és az egész mezőnyre nagy változások várnak 2021-től, amikor új szabályok lépnek életbe, többek között költségvetési korlátozás is, amely a legtehetősebb csapatokat, többek között a Ferrarit érintheti majd érzékenyen. Mindenesetre a keddi bemutatóból inkább az derül ki, hogy az olaszok idén is magabiztosan kezdik a szezont.


Sebastian Vettel és Charles Leclerc is egy egészen szép Ferrarit kap a 2020-as F1-es szezonra, de sokkal fontosabb, hogy versenyképes legyen a Mercedes és a Red Bull-Honda ellen.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Videón a Ferrari 2020-as F1-es autója: Vettel és Leclerc új gépe
Következő cikk Binotto: Extrém koncepciót választottunk a 2020-ra

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország