BRÉKING

Vettel rendelkezik két dologgal, amivel csak kevesen: ész és sebesség

Niki Lauda fogalmazott ilyen tömören, amikor Sebastian Vettelt jellemezte a szingapúri győzelem után. A Mercedes AMG részvényese nem aggódik, hiszen elég nagy az előnyük és a W06 a legjobb autó a mezőnyben, tehát a bajnokság nem nyitott – még?

Rögtön Szingapúr után jön Szuzuka, ami papíron a Mercedesnek kedvez, ráadásul a keményebb keverékek lesznek bevetésen. A címvédő csapat mégsem teljesen nyugodt, mivel érdekes, eddig megmagyarázatlan dolgok történtek pár napja. Ez aggasztja Laudát is.

„Tudja, mi aggaszt leginkább abban, ami történt?”- tette fel a kérdést Lauda a Gazzetta dello Sportnak. „Az, hogy úgy hagytuk el Szingapúrt, hogy nem igazán értettük, mi lassított le minket. Ezzel egy időben meg egy olyan Ferrarit láttam, mely évek óta legerősebb formáját mutatta”- jegyezte meg a bajnok.

Az osztrák legenda, akinek hírét még tovább vitte a Rush film, kitért Vettelre is, aki több mint hét tizedet adott csapattársának az időmérőn, remekül ment az SF15-T-vel. „Mesterien versenyzett, úgy, ahogy csak nagyszerű bajnokok tudnak. Látta az első kört, amikor 3 másodpercet adott a többieknek? A tudását az újraindításoknál? Két olyan tulajdonsággal bír, amivel csak nagyon kevés versenyző: van esze és tempója.”

Ami a Mercedest illeti, ki kell találni, mi történt Szingapúrban, mert nem lehet csak úgy a szőnyeg alá söpörni. Hiába próbálkoztak mindennel, nem akartak megfelelően teljesíteni a W06-ok.

„Mindent kipróbáltak a beállítással, mindenfélével kísérleteztek. De egyik versenyző vagy mérnök sem tudott rájönni, mi történik. Pozitívum benne, hogy ébresztőt fúj mindez, ez nagyon jó ébresztő volt. Elméletileg a bajnokság vált nyitottá most ettől, mert még mindig nagy az előnyünk a Ferrarival szemben. De elég még egy futam, ami rosszul sikerül, és a Ferrari ott van”- jelentette ki. „Készen állnak rá, hogy hasznot húzzanak belőle Vettel-lel. Hamiltonnak 49 pontja van vele szemben, hat futam van hátra. Kellemes előny, de nem veszíthetjük el a koncentrációt.”

„Még mindig azt gondolom, hogy a Mercedes a legerősebb autó, szóval optimista vagyok. De a bajnokság nyitott”- mondott ellent saját magának.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ayrton Senna 1989-es köre Suzukából James Hunt kommentálásában
Következő cikk A Red Bull joggal követel magának korrekt erőforrást, nem second hand darabot

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország