BRÉKING

Vettel remek csapatot épít maga köré, tisztában van a képességeivel

Mondja Riccardo Adami, Sebastian Vettel versenymérnöke. A szakember részletezte a soron következő Osztrák Nagydíjat is, ami több szempontból is eltér Kanadától.

Ausztria tavaly tért vissza a versenynaptárba, előtte 2003-ban volt ott utoljára a mezőny. "Nem rendelkezünk túl sok adattal, hogy előkészítsük az autó beállítását. Amiben talán hasonlít Kanadára, az a fékezés, hiszen ez a pálya kihívást jelent a fékek szempontjából. Ettől eltekintve egy gyors kanyarokkal tűzdelt pályára látogatunk el ezen a hétvégén"- mondta Adami. "Különösen az utolsó szektorban vannak gyors kanyarok. Az első három kanyar csak az egyenesről és a fékezésről szól, hasonlítanak Kanadára. Egyetlen sikán sincs, míg maga a tempó valamivel kisebb Kanadához képest"- mondta.

"Itt határozottan sokkal nehezebb előzni, mint Kanadában" - folytatta az elemzést Vettel versenymérnöke.

"Ennélfogva a forgalom nagy kérdés lesz az időmérőn, mert a futamon nehéz előzni, és fontos, hogy az időmérőn elöl végezz. Az osztrák pálya nagyon rövid, nehéz előzni rajta, így az lesz a cél, hogy maximalizáljuk a teljesítményt az időmérőn. A stratégiával is meg lehet próbálni nyomás alá helyezni az ellenfeleket, a legtöbbet kihozva a két keverékből - pénteken erre kell majd figyelni a hosszú etapok alatt. Jobban kell koncentrálni az időmérőre, és arra, hogy az élről kezdjünk a szuperlággyal. Folytatódik az autó fejlesztése, mivel olyan gyorsan javítani akarunk az SF15-T karakterén, amennyire csak lehet. Tervezünk fejlesztéseket erre a versenyre, de továbbiakra is a szezon folyamán. Minden egyes futamon viszünk el új alkatrészeket a pályára."

//

Zeltweg, 33 évvel ezelőtt - fotó:dppi

Posted by www.f1-live.hu on Tuesday, 16 June 2015

Adami már a Toro Rossónál is dolgozott Vettel-lel, és a német versenyző rengeteget fejlődött azóta. "Sebastian nagyszerű versenyző, nagyon régóta ismerem őt"- mondta a négyszeres bajnokról. "Az alapvető képességei már az elejétől fogva megvoltak. Most már felnőtt férfi, jobban végzi a munkáját egy nagy csapatnál, mint korábban. Képes felépíteni maga köré egy jó csapatot, ebből a szempontból erős, jó munkát végez."

"Amikor újra egymás mellé kerültünk a Ferrarinál, láttam, hogy jobban képben van a képességeit illetően. Nagyon hatékony csapatot épít fel maga köré"- jegyezte meg.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk 15 éve az A1-Ringen: Fantasztikus F1-es felvételek
Következő cikk Alonso szerint Hülkenberg és Ricciardo is jobb versenyző Vettelnél, valamint Raikkönennél

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország