Vettel: „Régimódi” szemlélet, hogy csak a gyári csapatok nyerhetnek bajnokságot

Sebastian Vettel szerint azok a félelmek, hogy csak a gyári csapatok képesek bajnoki címeket nyerni a Forma–1-ben, mára „régimódinak” tűnnek, miközben a német a Mercedes partnercsapatánál, az Aston Martinnál versenyez idéntől.

Sebastian Vettel, Aston Martin Racing

Fotót készítette: Aston Martin Racing

Vettel nemsokára belevághat majd az új kalandba, hiszen a hétvégén kezdetét veszi a bahreini előszezoni teszt, ahol végre talán többet tudhatunk majd meg az F1 jelenlegi erősorrendjéről. A négyszeres bajnok a gyári Ferrarit volt kénytelen elhagyni, és ezek után csatlakozott az Aston Martinhoz.

Az Aston az erőforrásokat és egyéb elemeket is kap a Mercedestől egy technikai együttműködés részeként, ráadásul a tavalyi, még Racing Point néven futó autójukat a csillagosok 2019-es bajnoki autójáról „másolták”.

Vettel a téma kapcsán visszautasította azokat a feltevéseket, hogy csapata nem harcolhat majd futamgyőzelmekért és bajnokságokért, amíg ügyfélcsapatnak számítanak. A silverstone-i istálló hosszabb távú célja, hogy felérjenek a csúcsra három-öt éven belül.

Még több F1 hír:

„Én nem aggódom emiatt. Szerintem a félelmeid régimódiak. A világ már továbblépett. A múltban talán ez még igaz volt. A Mercedes esetében bízhatunk abban, hogy fair bánásmódban lesz részünk. Ha pedig gyorsabb vagy, akkor le is győzheted őket.”

„Ahogy már mondtam, ez a fajta gondolkodás már rég idejétmúlt. Látom, hogy honnan érkezik ez a megállapítás, de nem aggódom. Amennyiben sikerül nagyon-nagyon közel kerülnünk a Mercedeshez, akkor az már egy remek eredmény. Szóval ez lesz az utolsó dolog, ami miatt aggódnom kellene” – hangsúlyozta Vettel ismét, hogy nem érzi magukat esélytelennek.

2021 lesz egyébként az első szezon, amikor Vettel Mercedes-motorral fog versenyezni az F1-ben, mivel korábban csak a BMW, a Renault és a Ferrari hajtóegységei dolgoztak az általa vezetett autókban.

Az Aston új igazolása már várja, hogy igazán megtapasztalhassa a német gyártó erőforrását, amely szinte mindenki szerint a legjobb jelenleg a sorozatban, és összesen három ügyfélcsapat is használni fogja.

 

„A Mercedes-motor elvileg a legerősebb a rajtrácson, nekem pedig ez lesz az első alkalmam, hogy velük megyek az F1-ben. Kíváncsi vagyok, hogyan működik. Már megmutatták nekem az erőforrást, tudom, hogy hogyan kellene használni és vezetni, szóval ez csak a segítségünkre lehet.”

„A tény, hogy nem mi felelünk a motor fejlesztéséért és hasonlókért, és közben mégis előnyünk származhat egy ilyen erős partnerből, csak segíthet nekünk. Legalább többet foglalkozhatunk az autóval. Odakint vannak emberek, akikkel kijössz, és vannak olyanok, akikkel nem. Nem hinném, hogy ártana, ha jó a kapcsolatod másokkal.”

„Ebben az esetben viszont a legnagyobb előny az, hogy a Mercedes adja nekünk a motorokat” – zárta gondolatát Vettel, aki tehát nemsokára megtapasztalhatja, hogy milyen a mezőny legjobb erőforrásával menni.

A Haas csapatfőnöke előrelépést vár idén a Ferrari-motortól

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Mazepin a büntetőpontokról: Az F1 más vezetési stílust igényel
Következő cikk Jenson Button munkába állt a Williamsnél

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország