Vettel reagált arra az állításra, hogy az Aston Martin ki akarta rúgni őt az olajcégek elleni kampánya miatt
A német a nyár elején jelentette be, hogy a szezon végén elhagyja az Aston Martint és visszavonul az F1-ből, bár vannak olyan találgatások is, hogy csak megelőzte az elbocsájtását.

Sebastian Vettel elhárította azokat a feltételezéseket, hogy azután választotta a visszavonulást, hogy az Aston Martin ambiciózus tulajdonosa, Lawrence Stroll állítólag közölte vele, hogy kirúgják. A négyszeres világbajnok F1-es pályafutása még idén véget ér. Döntését azzal magyarázta, hogy több időt szeretne tölteni a családjával, és más szenvedélyeinek, például a klímaváltozással kapcsolatos figyelemfelkeltő munkájának szeretne élni.
Ám voltak olyan felvetések, amelyek szerint ennél többről van szó. Az egyik elmélet szerint a csapat milliárdos tulajdonosát, Strollt felbosszantotta Vettel hangos olajellenes tiltakozása, és a versenyzőt emiatt el akarták távolítani a csapatból.
Vettel ezt a pletykát eloszlatta, és kitartott amellett, hogy teljes mértékben az ő döntése volt, hogy most távozik. „Nem, nem rúgtak ki. Sok minden vezetett a döntésemhez. A környezetvédelmi aggályok csak az egyik ok. Az, hogy látom felnőni a gyerekeimet, a másik" - mondta a riportereknek Monzában a Mirror szerint.
A 35 éves versenyzőt az utóbbi időben képmutatással vádolták, amiért a környezetvédelem mellett kampányol, miközben versenyautókat vezet és a világ minden tájára elrepül a versenyekre. Elismeri, hogy ez egyesek számára jogos lehet, de mindazonáltal valós a szenvedélye a környezetvédelemért.
„Igyekszem megtenni, amit tudok. Elég szerencsés vagyok ahhoz, hogy legyen pénzem napelemeket telepíteni a tetőmre. Megengedhetek magamnak egy elektromos autót. Silverstone és Magyarország kivételével minden európai futamra inkább autóval megyek, mint repülővel.”
„A környezetvédelemmel kapcsolatos nézeteimre nem egy trauma miatt alakultak ki. Egyszerűen csak annyi helyen jártam a világban, és annyi változást láttam. Most nincs hó. Erdőtüzek vannak Németországban, Franciaországban, Londonban. Nyáron szárazság van."
Arra a felvetésre pedig, hogy az olyan olajcégek, mint az Aramco által szponzorált csapatoktól kapja a fizetését, Vettel hozzátette: „Az igazat megvallva, ha 10 százalékát fizetnék annak, amit mi kapunk, még mindig itt lennénk, mert szeretünk vezetni. Igen, üzemanyagot égetünk el, hogy versenyezhessünk, különben nem mennénk sehova. De nem az a dolgunk, hogy különböző szponzorokat szerződtessünk útközben.”
„Rengeteg ötletem van, és amikor kiszállok a sportból, meglátjuk, mit tudok kezdeni a pénzemmel, bár ez egy nagyon magánjellegű kérdés. Szeretnék változást megvalósítani és segíteni a gyerekeknek, talán létrehozni valamit - erre tudnék pénzt költeni” – zárta.
Itt a vége, bejelentést tett a Porsche! - hivatalos
Ennyit fogyott a Red Bull autója az idei szezonban
Brundle szerint így lehetne felváltani az „elfogadhatatlan” rajtbüntetéses rendszert
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.