Vettel: Perezék ma jobb munkát végeztek, mint mi! Meg kell néznünk hogyan!

Vettel: Perezék ma jobb munkát végeztek, mint mi! Meg kell néznünk hogyan!

Sebastian Vettel a Monacói Nagydíjon a negyedik helyen ért célba. A Ferrari egyetlen pontszerzőjeként elismerte, hogy ma nem tudott előrébb kerülni.

Sebastian Vettel természetesen nem örült neki, hogy éppen nem pezsgőzhetett Monacóban, de a német elismerte, hogy a többiek ma jobb munkát végeztek, mint ők.

"Eddig jobb munkát végeztek mint mi, meg kell még néznünk, hogyan." - mondta a német a Sky Sports-nak.

"Szerencsések voltak, hiszen egy körrel előbb álltak ki, és közben az is kritikus pont volt a számunkra, hogy a kiállásnál átugorjuk Nicot a Mercedessel. A tempónk ott volt."

"Az első pár körben kellett volna megteremteni a különbséget az intermediate-ekkel, és meg kellett volna előznöm Nicot, de nem tettem."

"Bocsánatot kérek, az én hibám volt. A csapat nagyszerű munkát végzett."

"Amikor Massa mögött mentem a pálya nagyon csúszott, és sok amatőr hibát vétettem. Azonban nem vagyok mérges magamra."

"A csapat hangulata összességében kiváló, még úgy is, hogy volt pár versenyünk ami nem alakult ideálisan. Végül azonban ma is célba értünk, és próbáltam Perez elé kerülni. Azonban néhányszor majdnem a falban kötöttem ki, így szerencsés vagyok."

Vettel csapattársa, Räikkönen korábban saját hibája miatt esett ki.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Sebastian Vettel
Cikk típusa BRÉKING