Vettel olyan dolgot emelt ki, ami tavaly még papírforma lett volna

A Ferrari az idei szezon során először tudott bejutni mindkét autójával a Q3-ba, a kvalifikáción az ötödik helyen végző Sebastian Vettel is ezt emelte ki az időmérő után. A csapattársa, Charles Leclerc hatodik lett.

Sebastian Vettel, Ferrari in the press conference

Fotót készítette: FIA

A két osztrák nagydíjhétvégéhez viszonyítva erős formát mutatott a Ferrari, hiszen a Magyar Nagydíj időmérőjén csak a Mercedes és a Racing Point végzett előttük, míg Vettel és Leclerc mindkét Red Bullt és mindkét McLarent meg tudta verni.

Sebastian Vettel volt a gyorsabb a maranellóiak két versenyzője közül: az ötödik helyen végzett, viszont mindössze 43 ezredmásodperc választotta el hatodik helyen végző csapattársától. A német pilóta a kvalifikáció után így nyilatkozott:

„Ausztriában rengeteg időt vesztettünk az egyenesekben, viszont itt, a Hungaroringen azért jobb, mert sokkal több kanyar van, így vissza tudjuk hozni a veszteségeinket. Az autó sokkal kiegyensúlyozottabb volt, mint eddig, szóval sokkal közelebb kerültünk a körülöttünk lévőkhöz, mint a Racing Pointhoz vagy a Red Bullhoz”, mondta Vettel.

 

„Lágy gumikkal fogunk rajtolni holnap, a többiek előttünk közepes keveréken lesznek, míg a mögöttünk lévők szintén lágyon. Nagyon kemény munkát kell végeznünk holnap, meglátjuk, mennyire fog sikerülni”, fejtegette a holnapi esélyeket a német.

Vettel azonban kiemelte, hogy ugyan reménykednek, viszont azokat a bizonyos reményeket realisztikusan kell felállítani.

„Versenyezni és győzni jöttem, de jelenleg nem tűnik úgy, hogy megvan a tempónk a dominanciához és a győzelemhez”, tette hozzá.

A négyszeres német világbajnok kiemeli, hogy van még az autónak fejlődni valója, viszont nagyon pozitív előrelépéseket tettek, például mindketten a harmadik szakaszba jutottak az időmérőn, és a harmadik sorból tudnak rajtolni holnap.

„Szerintem több van bennünk, mint amit az eddigi rajtpozícióink visszaadtak. Jó érzés, hogy mindketten ott vagyunk a Q3-ban, és hogy jobbak vagyunk, mint az előző két versenyhétvégén – ez bizonyos. Ráadásul saját erőnkből vagyunk ott a top-10-ben, és nemcsak részt vettünk a Q3-ban, hanem az itteni mezőny közepében tudtunk végezni.”

„Ez egyértelműen jó dolog. Sajnos a végére már nem maradt két szett friss gumink, csak egy. Máskülönben még jobb köridőt futhattunk volna. De azt gondolom, rendben van a dolog, és holnap jó pozícióban leszünk.”

„Véleményem szerint a körülöttünk lévő autók is olyan gyorsak, mint amilyen gyorsak mi vagyunk. Ezért nehéz lesz a holnapi nap. Ettől függetlenül mindent meg fogunk próbálni. Szerintem a gumik tovább fogják bírni nálunk, mint a Racing Pointnál. Max pedig mögülünk rajtol. Sokat tennivalónk lesz holnap…”

Sebastian Vettel, Ferrari SF1000

Sebastian Vettel, Ferrari SF1000

Fotó készítője: Steven Tee / Motorsport Images

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Leclerc ígéri, most nyugodtabb lesz a rajtnál a Ferrarival
Következő cikk Russell: nem tudom, mi a fene történik Albonnal

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország