Vettel: Nyilvánvalóan kicsit csalódott vagyok, Ocon megérdemelte a győzelmet!

Az Aston Martin versenyzője, Sebastian Vettel a második helyen ért célba a Magyar Nagydíjon – a német azt mondta, természetesen kicsit csalódott, de Ocon nem hibázott, hiába próbálta hibára késztetni.

Sebastian Vettel, Aston Martin

Sebastian Vettel, Aston Martin

Glenn Dunbar / Motorsport Images

Sebastian Vettel szempontjából jól jött ki a Magyar Nagydíj első körében történt káosz, hiszen hiába rajtolt rosszul, így is az élmezőnyben találta magát a német versenyző az ütközések és kicsúszások miatt.

Végül nem volt tökéletesen elégedett a négyszeres világbajnok a leintés után, ugyanis mindössze 1,8 másodperc választotta el attól, hogy 2019 után újra Forma-1-es versenyt nyerjen. A verseny után a Sky-nak így nyilatkozott:

Még több hír:

„Nyilvánvalóan egy kicsit csalódott vagyok, mert úgy éreztem, hogy a verseny nagy részében gyorsabb voltam Estebannál, viszont ő egyszer sem hibázott a futam folyamán. Nem könnyű előzni ezen a pályán, ezért nagyon keményen nyomtam.”

„Folyamatosan jó íveken haladt a pályán, megérdemelte az első futamgyőzelmét. De amikor ennyire közel vagy a győzelemhez, akkor természetesen győzni akarsz. Nagyon rosszul sikerült a rajtom, de végül kiderült, hogy még jól is jártam vele.”

„Az 1-es kanyarban sok minden történt, a belső íven mentem, aztán pedig a harmadik helyen találtam magam. Nagyon közel voltunk Estebanhoz a tempó tekintetében, keményen nyomtam, próbálta hibára késztetni” – mondta Vettel, akinek ez az idei második dobogós helyezése volt.

Már meg is van Valtteri Bottas büntetése a rajtbalesetért…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Őrült magyar futamon vagyunk túl, Esteban Ocon nyert!
Következő cikk Hamilton: magunknak nehezítettük meg, de ez van

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország