BRÉKING

Vettel nyerte az első 2016-os F1-es tesztnapot a brutálisan aktív Mercedes előtt Barcelonában: utolsó a Renault

Sebastian Vettel, a Ferrari négyszeres világbajnok versenyzője autózta a legjobb időt a barcelonai téli tesztsorozat első napján, közvetlen a rendkívül aktív Mercedest kormányzó Lewis Hamilton előtt, míg harmadiknak a Red Bull ugrott be Daniel Ricciardóval.

Közvetlen a reggel 9 órás start előtt egy igazi nagy autódömping indult be a Forma-1-ben, hiszen még páran adósak voltak az új autójuk bemutatásával. A sort hétfőn a Red Bull kezdte, melynek eddig csak a 2016-os festését csodálhattuk meg, most azonban az RB12-ről is teljesen lehullt a lepel.

A csapat biztatóan nyilatkozott az autóról, de a motor továbbra is nagy kérdőjel a Renault miatt.

Nem sokkal később a Haas F1 Team került főszerepbe, amiről eddig javarészt csak stúdiófotókat és egy rövidebb hivatalos videót láthattunk. Romain Grosjean először délelőtt 10 órakor gurult ki a garázsból, akit 20 perccel később a Manor F1 Team újonca, Pascal Wehrelin követett. A DTM bajnokának is ezek voltak az első méterei az új autóval, akárcsak a Force India 19 esztendős tesztpilótájának a VJM09 volánja mögött. A korábbi évekkel ellentétben a Force India a téli teszt előtti utolsó pillanatokig gyakorlatilag minimális részletet sem mutatott meg az autójáról. Ennek az oka a költségcsökkentés és a titkolózás, valamint a fejlesztési idő maximalizálása volt. Ennek azonban most vége és itt a VJM09.

F1 - HAAS LAUNCH - 2016

Az amerikai újonc után a Mercedesen volt a sor, hogy „felfedje a lapjait”, amit korábban már megtett, de csak stúdiófotók és rövidebb videók formájában. Érdekesség, hogy ekkor a levegő hőmérséklete még csak 9°C volt.

A fotósoknak sietniük kellett, mert ahogy végeztek a Force India fotózásával, már rohanhattak is át a Renault-hoz, ahol pedig az RS16 versenygépé volt a főszerep. Ez már valóban az új autó volt, és nemcsak a festés, ami azonban szintén változni fog az első nagydíjig. Ezzel együtt egy újdonságot is hozott számunkra az RS16, mely eltérő megoldást használ, mint a riválisok.

A Toro Rosso okozta az egyik legnagyobb feltűnést a reggel 9 órás startnál, hiszen egy kék tesztfestéssel gurult pályára, mivel a háttérben továbbra is zajlanak a tárgyalások a potenciális támogatókkal. Szintén az elsők között hajtott ki a pályára Lewis Hamilton a Mercedesszel, valamint Jenson Button a McLaren-Hondával. A brit sikeresen teljesítette az installációs körét, így már ezt sikerként könyvelhették el a japánok a tavalyi évet követően... A címvédő bajnok rögtön bekezdett a köztes gumikon, és azonnal bizonyította, hogy ott folytatják, ahol tavaly azt abbahagyták... Csak úgy dőltek a kilométerek a W07-be.

F1 - WINTER TESTS BARCELONA - 2016

Ahogy az lenni szokott, eleinte még mindenki nagyon óvatos volt, hogy elrejtse az autóját a kíváncsi szemek elöl. A Red Bull különösen figyelt erre, hiszen megszokhattuk már, hogy rendre övék az egyik, ha nem a legjobb aerodinamika. Nem mellesleg Daniel Ricciardo volt az első, aki mért időt futott: 1:40.746. Visszatérve az előzőkhöz, mint azt a VIDEÓ is bizonyítja, a Ferrarit sem kell félteni... És ezzel még Sebastian Vettelnek is meggyűlt a baja, ami egy vicces jelenetet eredményezett.

A hivatalos tájékoztatás szerint a motorok idén körülbelül 12%-kal lettek hangosabbak. A Williams-ről készített reggeli felvétel az egyik első volt, mely bizonyította ezt.

A mezőny javarészt a hidegebb időjárás ellenére ideálisnak mondható körülmények között körözgethetett, ami mindenképpen jó hír számukra, hiszen 12 nap helyett csak 8 napot tesztelhetnek az évadnyitó Ausztrál Nagydíj előtt.

Dppi_00216002_076

A nap első piros zászlóját Grosjean leszakadt első szárnya okozta, közel 30 perccel a hivatalos 1 órás ebédszünet előtt. A Haas F1 Team versenyzője vissza tudott gurulni a bokszba, de az első elem nélkül. Itt pedig a VIDEÓ, ahogy az elem nélkül visszatér a bokszba a francia. És mint az utólag kiderült, 320 km/óránál szakadt le a szárny.

VIDEÓN A HAAS F1 TEAM STARTGYAKORLATA, EGÉSZEN KÖZELRŐL

A Ferrari erősen kezdte a napot, és a Pirelli közepes keverékén oda-vissza előzgették egymást a Mercedesszel. A tempót azonban Vettel diktálta, méghozzá olyannyira, hogy máris gyorsabb időt tudott autózni a tavalyi legjobb időnél az első naphoz képest.

“A Ferrari már most erősnek tűnik, és mindenképpen arra számítunk, hogy komoly veszélyt jelentenek ránk nézve.”

Sőt, ha megnézzük azt, hogy Nico Rosberg a Spanyol Nagydíj időmérőjén milyen idővel (1:24.681) szerezte meg a pole-t, messze ideálisabb körülmények között, láthatjuk, hogy mennyit gyorsult a Forma-1 2016-ra az új autókkal, az új motorokkal és a szintén új gumikkal. És ez még messze nem a vége…

F1 - WINTER TESTS BARCELONA - 2016

A Mercedesnél már rögtön tudni lehetett, hogy elsősorban a megtett kilométerekre mennek rá, így nem meglepő, hogy a megbízható autóval gyakorlatilag pár óra alatt egy versenytávot teszteltek össze. A címvédő egyszerűen foglalta össze a dolgokat, és szerinte hasonlóan érzi magát az autóban, mint tavaly, ami nem túl jó előjel a riválisok számára...

A második legaktívabb Valtteri Bottas volt a Williamsszel délelőtt. A finn versenyző 43 kört tett meg, de a Ferrari sem volt túl messze a 36 körével.

Hasonlóan produktív volt a McLaren-Honda, melynek ez a tavalyi évhez képest ez óriási előrelépést jelent, miközben az MP4-31 egyszer sem állt meg a pályán a nap első felében. Ha csak ezt vesszük alapul, akkor már sokkal jobban állnak a wokingiak, mint egy évvel ezelőtt, amikor gyakorlatilag egy kör megtétele is nehézkes volt számukra. A tempó azonban még messze nem ideális, de még sok van hátra, és nem tudni, hogy pontosan ki és milyen programon van, valamint mekkora üzemanyag terheléssel körözget.

A förtelmes hangú Honda motor a McLarenben

A Manornál még messze nem tökéletes a technika, és a hiányosságok miatt a DTM-bajnok Wehrlein még 10 kört sem tudott teljesíteni. Az újonc Haas-nál hasonló volt a helyzet. A Red Bull a 20 megtett köre ellenére észrevétlen maradt délelőtt, ami javarészt a rövidebb etapjainak köszönhető, valamint annak, hogy nem a sebességre koncentráltak.

F1 - WINTER TESTS BARCELONA - 2016

Állás az ebédszünetben - Barcelona - első tesztnap

1.S. VettelFerrari36 kör1.24.939
2.L. HamiltonMercedes661.25.409
3.V. BottasWilliams431.26.091
4.D. RicciardoRed Bull201.26.704
5.C. SainzToro Rosso351.27.180
6.J. ButtonMcLaren351.27.691
7.M. EricssonSauber361.28.165
8.R. GrosjeanHaas131.28.399
9.A. CelisForce India211.29.406
10.J. PalmerRenault151.31.351
11.P. WehrleinManor71.33.455

Az ebédszünetet követően Ricciardo hajtott ki elsőként a Red Bullal. Volt is mit bepótolnia az ausztrálnak az RB12-vel. Ugyanez nem volt igaz Hamiltonra, aki már a szünet előtt is rendkívül aktív volt a Mercedesszel. A brit versenyző 20 perccel 16 óra előtt már át is lépte a 100 megtett kört, miközben a körülötte lévők fele annyit, vagy még annyit sem autóztak. A Mercedes rajongói nemcsak emiatt dörzsölhették a tenyerüket, hiszen a csapat egy új fejlesztéssel is készül, mely sokat hozhat a konyhára.

VIDEÓN, AHOGY HAMILTON KILŐ

F1 - WINTER TESTS BARCELONA - 2016

A McLaren-Honda messze több kilométert tett meg, mint tavaly, ami már önmagában hatalmas előrelépés volt a gárda részéről, de a vezetőség ezzel még nem volt elégedett. A kilátások jobbak, mint egy évvel ezelőtt, de ez még nem jelenti azt, hogy sikeres lesz a projekt. A japánok például két motorból próbálnak majd egy jót csinálni Melbourne-re.

VIDEÓN A HONDA MOTORHANGJA ALACSONYABB FORDULAT MELLETT

A Haas F1 Team sokat bukott a letört első vezetőszárnnyal, de a nap második felében megtettek még néhány kört, és ezen a szinten már minden egyes méternek nagy jelentősége lehet a folytatást illetően, de tény, nem volt túl ideális a kezdés az újonctól. A Manor hasonlóan nehéz napot zárt, de számukra sem reménytelen a helyzet, ugyanakkor egyelőre még az új Mercedes motorral is nagyon lassúnak tűnnek.

F1 - WINTER TESTS BARCELONA - 2016

A Toro Rosso sem fog pezsgőt bontani az első tesztnapja után, hiszen a tervezettnél Carlos Sainz Jr. kevesebb volt kint a pályán az új autóval, amiben a Ferrari 2015-ös erőforrása dobog. Egyelőre még van pár gyermekbetegsége az autónak, de a folytatásban sokat javulhat a helyzet. Ma a fő gondot a sebességváltó olajrendszere jelentette.

Hasonló lehet a helyzet a Red Bullnál is, azzal a különbséggel, hogy az osztrákoknál valószínűleg csak a Renault erőforrása jelenti a kérdőjelet, mely még mindig nincs a topon. Ma a Jolyon Palmer, a Renault gyári versenyzője megerősítette, hogy messze a csúcsteljesítménye alatt van az új motor, de ettől még sok potenciál lehet az erőforrásban, akárcsak a franciák istállójában, mely továbbra is az átalakulás fázisában van. Ma ők voltak a leglassabbak.

A második legaktívabb a Sauber volt, de a svájci csapat ezen a héten a 2015-ös autóját fogja használni, így a köridők nem igazán relevánsak a részükről. Elsősorban a gumikat és a különböző beállításokat tesztelték.

A Williams mondhatni egy átlagos napot zárt, átlagos körszámmal, teljesítménnyel és köridővel. A britek a szokásukhoz híven messze nem a teljesítményre koncentráltak és elsősorban az optimalizálásra készítették fel az autót. Valtteri Bottas minimális hátránnyal maradt le a képzeletbeli dobogó legalsó fokáról.

Végeredmény - Barcelona - első tesztnap

1.S.Vettel69 körFerrari közepes1.24.939
2.L. Hamilton 155 körMercedes közepes1.25.409
3.D. Ricciardo 87 körRed Bull közepes1.26.044
4.V. Bottas 80 körWilliams közepes1.26.091
5.A. Celis 58 körForce India közepes1.26.298
6.J. Button 84 körMcLaren lágy1.26.735
7.C. Sainz 55 körToro Rosso lágy1.27.180
8.M. Ericsson 88 körSauber közepes1.27.555
9.P. Wehrlein 54 körManor közepes1.28.292
10.R. Grosjean 31 körHaas közepes1.28.399
11.J. Palmer 31 körRenault közepes1.29.356

A TELJES ÉLŐ KÖZVETÍTÉS AZ ELSŐ TESZTNAPRÓL

[live_event id="358"]

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Mindenki a Ferrarit mondja, szóval Hamilton is, csak ne kerüljenek eléjük!
Következő cikk Vettel szerint az új Ferrarit nagyon összerakták

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország