Vettel nyerte a Rosberggel kötött fogadást, 50 euróval lett gazdagabb

Vettel nyerte a Rosberggel kötött fogadást, 50 euróval lett gazdagabb

Nico Rosberg egészen érthetetlen dologra fogadott Sebastian Vettel-lel, hiszen pontosan tudnia kéne, hogyan zajlanak a sajtóesemények az F1-ben. A négyszeres bajnok meglehetősen magabiztosan várhatta a fogadás kimenetelét Szocsiban, az időmérő után.

„Nyertem 50 eurót!”- mondta Vettel az FIA termében. „Mielőtt adásba kerültünk volna, Nico azt mondta nekem, hogy csak angolul kell beszélnünk az időmérő után, németül nem. De ez nem így van. Ennek ellenére gratulálok Nicónak – remekül teljesített az időmérőn”- jegyezte meg a ferraris a honfitársáról.

Rosberg nem tehetett mást, megerősítette a dolgot. „Most vesztettem 50 eurót Sebastiannal szemben. Azt mondtam neki, hogy szombatonként nem kell németül beszélnünk az időmérőt követően”- fejtette ki. Ez azért is furcsa tőle, mert mindig kell anyanyelven nyilatkoznia a feleknek.

Vettel nem hagyta ennyiben, odafordult hozzá, és ezt mondta. „Jézus, először 50 ezret mondtál”.

„Nem, sosem mondtam ilyet”- reagált Rosberg.

„Kétszeresen is elégedett vagyok. Bezsebeltem 50 eurót Nicótól, ami jó érzés, és remélhetőleg jó ómen”- zárta a témát Vettel.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Nico Rosberg , Sebastian Vettel
Cikk típusa BRÉKING