Vettel nyerte az FP1-et Kínában Hamilton és Leclerc előtt: örömhír a Ferrarinál, nincs gond a motorral

Sebastian Vettel egy nagyon erős első szabadedzést zárt a Ferrarival. A német világbajnok a gyengébb keveréken utasította maga mögé a Mercedest, és Charles Leclerc is alig maradt el a közepes gumikon Lewis Hamilton idejétől. A monacói bahreini motorja kiválóan működik, sértetlen.

Sebastian Vettel, Ferrari

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

A versenyzők teljesen száraz, napos idő mellett gurulhattak pályára az első 90 perces szabadedzésen. A zöld jelzéskor 16°C volt a levegő hőmérséklete, míg a pálya hőmérői 30°C-ot mutattak.

Még több F1 hír:

Az első időre majdnem 30 percet kellett várnunk. Ez a Williams és Kubica nevéhez fűződött a közepes gumikon: 1:41.339. Pár másodperccel később Russell is megérkezett ugyanazon a keveréken: 1:40.725. Ez volt az a pont, amikor a mezőny igazán aktivizálta magát.

Kerek 1 óra volt hátra, amikor a Mercedes egy nagyon lassú első kör után rögtön lágy gumikon kapcsolt feljebb – Hamilton: 1:35.572 / Bottas: 1:35.696. Nem egész 3 perccel később Vettel a gyengébb keveréken válaszolt: 1:35.102. Mindeközben Verstappen vetődött be a Ferrarik és a Mercedesek közé, kemény gumikon: 1:35.395.

Robert Kubica, Williams FW42

Robert Kubica, Williams FW42

Fotó készítője: Joe Portlock / LAT Images

A Mercedes még ugyanabban az etapban visszavette a vezetést Hamiltonnal és Bottasszal: 1:35.102-1:35.145. A finn az első kettő, a brit a harmadik szektorban volt a leggyorsabb. Verstappen pedig tartotta a harmadik helyet a németek mögött a leggyengébb keveréken, amivel a harmadik szektorban még a W10-nél is gyorsabb volt: 1:35.377.

A Mercedes után a Renault pakolta fel a lágy gumikat: Ricciardo az utolsó 30 percben a 15. helyről a 3-ra ugrott előre, közvetlen Bottas és Hamilton mögé: 1:35.239. A második szektorban akkor övé volt a legjobb idő.

A Mercedesés a Ferrari is növelte a tétet – a németek lágyon, az olaszok a közepes gumikon. Vettel egy 1:33.911-es idővel vétette észre magát, míg Hamilton a gyorsabb abroncsokkal a második helyen várta a folytatást: 1:34.118. Ekkor Leclerc egy hajszállal ment csak rosszabb időt a W10-nél: 1:34.167. Bottas a negyedik helyen már távol volt, hiába a lágy gumi: 1:34.653.

Verstappen első lágy gumis ideje nem sikerült túl jól, a harmadik szektorban sok ment el számára: 1:34.334 – ezzel az idővel a 4. helyen állt 20 perccel az FP1 vége előtt.

Red Bull mechanic practice pit stop

Red Bull mechanic practice pit stop

Fotó készítője: Zak Mauger / LAT Images

Végül a Ferrari volt a leggyorsabb Vettel vezetésével, aki a csapattársához hasonlóan nem ment időt a lágy gumikkal. A két SF90 közé Hamilton vetődött be a hétvége leggyorsabb abroncsával, míg a negyedik pozícióban Verstappent találjuk 0.4 másodperces hátrányban Bottas előtt.

A középmezőnyből Ricciardo volt a leggyorsabb. A Renault ausztrál versenyzője azonban még a lágy gumikon is 1.3 másodpercre volt a legjobb időtől, ami óriási hátrány. Gasly, Kvjat és Stroll a TOP-10-ben azonban csak közepesen futotta meg a körét. Rajtuk kívül még Grosjean volt ott a legjobb tízben. Magnussen gyakorlatilag ugyanazt az időt futotta meg a Haas másik gépével, de Hülkenberg, Norris és Albon is igen közel volt, tehát továbbra is nagyon szoros a középmezőny.

 

Az Alfa Romeók egy igen gyenge első tréninggel kezdtek. Egyrészt Räikkönen csak a 15. lett, addig Giovinazzi motoros problémája miatt 2 installációs körig jutott. A két Williams volt a leglassabb, akik előtt Pérez „gyengélkedett” a Racing Pointtal, messze a kanadai csapattársától.

A TOP-10-ben Hamilton, Verstappen, Bottas, Ricciardo és Grosjean használt lágy gumikat a leggyorsabb körén. A mezőny második felében ezt Magnussen, Räikkönen és Sainz tette meg.

A Ferrari rajongói számára igazi örömhír lehet, hogy a Sky jelentése szerint Leclerc bahreini motorja jól működött, így nincs szükség idő előtti cserére. Egyszerűen csak egy vezetékkel volt gond az egyik hengerben, ami azt a bizonyos problémát okozta a sivatagban.

Végeredmény - FP1 - Kínai Nagydíj

Hely Versenyző Autó Motor Kör Idő Különbség
1 Germany Sebastian Vettel Ferrari Ferrari 19 1'33.911  
2 United Kingdom Lewis Hamilton Mercedes Mercedes 21 1'34.118 0.207
3 Monaco Charles Leclerc Ferrari Ferrari 21 1'34.167 0.256
4 Netherlands Max Verstappen Red Bull Honda 20 1'34.334 0.423
5 Finland Valtteri Bottas Mercedes Mercedes 23 1'34.653 0.742
6 Australia Daniel Ricciardo Renault Renault 23 1'35.239 1.328
7 France Pierre Gasly Red Bull Honda 23 1'35.428 1.517
8 Russian Federation Daniil Kvyat Toro Rosso Honda 24 1'35.447 1.536
9 Canada Lance Stroll Racing Point Mercedes 25 1'35.466 1.555
10 France Romain Grosjean Haas Ferrari 24 1'35.507 1.596
11 Denmark Kevin Magnussen Haas Ferrari 25 1'35.517 1.606
12 Germany Nico Hulkenberg Renault Renault 22 1'35.591 1.680
13 United Kingdom Lando Norris McLaren Renault 24 1'35.631 1.720
14 Thailand Alex Albon Toro Rosso Honda 26 1'35.695 1.784
15 Finland Kimi Raikkonen Alfa Romeo Ferrari 23 1'35.729 1.818
16 Spain Carlos Sainz Jr. McLaren Renault 24 1'35.756 1.845
17 Mexico Sergio Perez Racing Point Mercedes 24 1'35.820 1.909
18 Poland Robert Kubica Williams Mercedes 27 1'36.847 2.936
19 United Kingdom George Russell Williams Mercedes 29 1'37.619 3.708
20 Italy Antonio Giovinazzi Alfa Romeo Ferrari 2    

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Kínai Nagydíj 2019: magyar idő szerint az F1-es menetrend
Következő cikk A Renault óvintézkedése a bahreini blama után

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország