Motorsport.com hírek

Vettel nyerte a Kanadai Nagydíjat a Ferrarival, és átvette a vezetést a bajnokságban

Sebastian Vettel nagyon magabiztosan húzta be a győzelmet Kanadában, ami létfontosságú volt számára a bajnoki harc miatt. Lewis Hamilton még a dobogóra sem tudott felállni a Mercedesszel. Ez Vettel pályafutása 50. győzelme a Forma-1-ben.

Sebastian Vettel, Ferrari, celebrates victory

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

A verseny az előző napokhoz hasonlóan száraz körülmények között (levegő: 19°C - aszfalt: 41°C) vehette kezdetét, és úgy is ért véget. Ettől független minden okunk megvolt a bizakodásra, hogy egy nagyszerű, látványos és izgalmas futamot láthassunk, hiszen a Ferrari, a Red Bull, és a Mercedes is közeli tempót mutatott egymáshoz képest, valamint a „bikák” hiperlágyon álltak fel a rajtrácsra, míg az olaszok és a németek eggyel gyengébb keveréken tették meg ugyanezt. Rajtuk kívül még Magnussen, Leclerc, Alonso, Vandoorne, Stroll, Ericsson és Grosjean rajtolt ultralágyon, míg Szirotkin szuperlágyon, a hétvége leggyengébb keverékén. 

Jacques Villeneuve drives his father's, Gilles Villeneuve, 1978 Ferrari 312T

Jacques Villeneuve drives his father's, Gilles Villeneuve, 1978 Ferrari 312T

Fotó készítője: Zak Mauger / LAT Images

A verseny különleges felvezetést kapott a pilótaparádé idején, hiszen 1997 Forma-1 világbajnoka, Jacques Villeneuve a tragikus körülmények között elhunyt legendás édesapja 1978-as futamgyőztes Ferrarijával köszönthette a hazai közönséget.

A legjobb helyről Vettel várhatta a Forma-1 történetének 983. nagydíját. Közvetlen a német világbajnok mögött Bottas foglalt helyet a Mercedesszel, majd Verstappen érkezett a Red Bullal. A második sorban még Hamilton foglalt helyet a másik W09-cel, akit az időmérőjét nagyon elrontó Räikkönen követett. A top-helyek közül a legrosszabb pozícióban Ricciardo volt a hatodik rajtkockán.

A rajt előtt egy igen érdekes beszélgetés zajlott le a Sky riportere és a Red Bull csapatfőnöke között, ami erősen azt sejtette, hogy Verstappent a korábban történtek ellenére sem fogta vissza a csapata, sőt!

Martin Brundle: "Max nem vállalhat túl sok kockázatot az első kanyarban, nem igaz?"
Christian Horner: "Miért ne?"
MB: "Tehát megadtátok neki az engedélyt, hogy rámenjen?"
CH: "Abszolút, menj rá!"

Sebastian Vettel, Ferrari SF71H, leads at the start from Valtteri Bottas, Mercedes AMG F1 W09, Max V

Sebastian Vettel, Ferrari SF71H, leads at the start from Valtteri Bottas, Mercedes AMG F1 W09, Max V

Fotó készítője: Steven Tee / LAT Images

RAJT

A start egészen sima volt, nem volt nagy kontakt, miközben Vettel megtartotta az első helyét Bottas, valamint Verstappen előtt. A finn és a holland kerék a kerék ellen ment az első kanyarban, de higgadtak maradtak.

Nem sokkal később azonban jött egy nagyobb csattanás Hartley és Stroll között, akik azonnal kiestek. A Toro Rosso francia versenyzője már a Williams mellett volt, amikor Stroll megcsúszott és összeértek egymással. Ericsson és Vandoorne rögtön kereket cserélt, de a McLarennél ez kényszerű is volt, mivel a belga kapott némi törmeléket a balesetből.

 

A biztonsági autós fázis ideje alatt így nézett ki a TOP-10: Vettel, Bottas, Verstappen, Hamilton, Ricciardo, Räikkönen, Ocon, Hülkenberg, Sainz és Pérez.

A sideways Sergio Perez, Force India VJM11, bounces over the grass after battling with Carlos Sainz
A sideways Sergio Perez, Force India VJM11, battles with Carlos Sainz Jr., Renault Sport F1 Team R.S

A versenyt a 4. körben indították újra. Pérez az első kanyarban kicsúszott, aminek a végén majdnem belement a társaiba. A Force India versenyzőjét Sainz pöccentette meg a Renault-val. A pilóták egymást hibáztatták az esetért, azonban mindketten versenyben maradtak. Sergio egészen odáig ment, hogy szerinte ki kellett volna zárni Carlost. Az FIA versenyincidensek minősítette az esetet, akárcsak a Toro Rosso és a Williams esetében.

Leclerc köszönte a lehetőséget, és ezzel már a pontszerző 10. helyen autózott a Sauberrel.

Fernando Alonso, McLaren MCL33, battles with Marcus Ericsson, Sauber C37 and Pierre Gasly, Toro Ross

Fernando Alonso, McLaren MCL33, battles with Marcus Ericsson, Sauber C37 and Pierre Gasly, Toro Ross

Fotó készítője: Andrew Hone / LAT Images

Pérez a 10. körben cserélt gumikat. A mexikói szuperlágyakat kapott. Ezzel az utolsó helyre esett vissza. Ocon a másik Force Indiával a 12. körben abszolválta a cserét. A francia szintén a piros jelzésű tappancsokat kapta meg. Vettel ekkor közel 4 másodperccel vezetett Bottas előtt. Hülkenberg a 14. körben állt ki. A német cseréje nem volt tökéletes. A Renault Ocon elé tért vissza a 13. helyen. Sainz egy körrel később állt ki, szintén a szuperlágyakért. A cseréje 3.8 másodpercig tartott, ami szintén gyenge idő. 

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W09, makes a pit stop

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W09, makes a pit stop

Fotó készítője: Steven Tee / LAT Images

A top-csapatok közül a Red Bull és a Mercedes kezdte meg a cserét a 17. körben. Verstappen és Hamilton egyszerre állt ki a szuperlágyért, mindenfajta gond nélkül. Leclerc elé hajtottak vissza az 5. és 6. helyen.  A 18. körben Ricciardo is megcsinálta a szuperlágyas cserét, 2.5 másodperc alatt. Az ausztrállal egy elévágást hajtottak végre, amit Hamilton bánt a leginkább. A két Red Bull ezzel már közvetlen egymás mögött volt a 4. és 5. helyen. A Mercedes csak pislogott a bokszban a történtek miatt. 

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W09, leads Kimi Raikkonen, Ferrari SF71H

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W09, leads Kimi Raikkonen, Ferrari SF71H

Fotó készítője: Andrew Hone / LAT Images

Lewis megkérdezte, miért kellett ilyen korán kiállnia a bokszba. A Mercedes azt válaszolta neki, hogy tapasztaltak valamilyen problémát az erősen használt motorja körül. A címvédő már a start után panaszkodni kezdett az erőhiányra.  A 33. körben Räikkönen állt ki az új gumikért, természetesen a szuperlágy tappancsokért. A finn stábja 2.7 másodperc alatt cserélte le a gumikat. 2007 Forma-1 bajnoka szorosan Hamilton mögé tért vissza a 6. helyen. 

Bottas a 37. körben állt ki a második helyről a szuperlágyakért. A Mercedes versenyzője kiállása nem volt túl gyors, 3.2 másodpercig tartott. Ennek ellenére simán visszatért a korábbi pozíciójába. Egy körrel ezután Vettel állt ki a Ferrari garázsa elé, megkapván az új gumikat, amiket 2.7 másodperc alatt cserélt le a stáb. Egészen kényelmesen tért vissza az élre.

A 42. körben Alonso gépe lelassult, amivel biztossá vált az, hogy Monacóhoz hasonlóan kiesik, és biztosan nem szerez pontot. A 300. nagydíja így a McLaren garázsában ért véget, idő előtt, technikai okok miatt. 

Fernando Alonso, McLaren MCL33

Fernando Alonso, McLaren MCL33

Fotó készítője: Glenn Dunbar / LAT Images

Vettel gyakorlatilag esélyt sem adott a társainak, nagyon magabiztosan húzta be a Kanadai Nagydíjat. Egy percre sem volt kérdés, hogy a Ferrari versenyzője normál körülmények között biztosan meg fogja nyerni a montreali futamot.

Másodikként Bottas ért célba a Mercedesszel. Noha a finn minden tőle telhetőt megtett, ez volt számára a maximum. Lehetséges, hogy még egy rajtelsőség sem segített volna neki szombaton, ahol sokkal közelebb tudott lenni Vettelhez. Összességében azonban elégedett lehet, mert az új éllovason kívül mindenkin hozott pár igencsak fontos pontot.

A dobogó harmadik fokára Verstappen állhatott fel, aki nem lehet túlzottan boldog, mivel a Red Bulltól sokkal többet vártak, legalább azt, hogy harcban lehetnek a győzelemért. Max is ezt vizionálta, de ebben az eltérő gumitaktika sem segített neki. A végén elkaphatta volna az üzemanyaggal szenvedő Bottast, de a finn megúszta. Maga a pódium ténye azonban jót tesz az önbizalmának a korább incidensek után. Azzal, hogy közvetlen Ricciardo végzett mögötte, nem sokat hozott az ausztrálon, aki Hamiltont tartotta maga mögött, még ha nehézkesen is. A Mercedest a végére feltekerték, hogy legalább az egyik RB-t befogják, ám elmaradt az előzés.

Fernando Alonso, McLaren MCL33, battles with Charles Leclerc, Sauber C37

Fernando Alonso, McLaren MCL33, battles with Charles Leclerc, Sauber C37

Fotó készítője: Andrew Hone / LAT Images

Räikkönen egy gyengébb verseny végén csak a 6. helyen ért célba, amivel az összes riválisához képest pontokat veszített. Ez messze nem az ő hétvégéje volt, kezdve az időmérős hibájával, valamint a lassabb tempójával vasárnap.

A Renault azonban boldogan utazhat vissza Európába, miután Hülkenberg a 7., Sainz pedig a 8. lett. Ezzel megerősítették a negyedik helyüket a konstruktőri bajnokságban, főleg azzal, hogy a McLaren újra nullázott.

Elképesztő akcióban a Xiaomi legjobb okostelefonjai!

A sor Oconnal folytatódott tovább, aki nem tudott csodát tenni a Force Indiával. Leclerc ezzel szemben megint megcsinálta ezt a Sauberrel a 10. helyen. A monacói újonc lassan minden futamon esélyes a pontszerzésre. A Ferrari juniorja mindezt úgy csinálta meg Montrealban, hogy ezelőtt soha nem versenyzett a kanadai pályán.

A verseny legvégén egy kisebb közjátékot láthattak a nézők, amikor egy körrel előbb került elő a kockás zászló, de ez szerencsére senkit sem zavart meg súlyosabban.

F1 2018 - Kanadai Nagydíj

Hely # Versenyző Kasztni Motor Idő
1 5 germany Sebastian Vettel  Ferrari Ferrari -
2 77 finland Valtteri Bottas  Mercedes Mercedes 6.496
3 33 netherlands Max Verstappen  Red Bull TAG 7.702
4 3 australia Daniel Ricciardo  Red Bull TAG 19.625
5 44 united_kingdom Lewis Hamilton  Mercedes Mercedes 21.408
6 7 finland Kimi Raikkonen  Ferrari Ferrari 27.308
7 27 germany Nico Hulkenberg  Renault Renault 1 kör
8 55 spain Carlos Sainz   Renault Renault 1 kör
9 31 france Esteban Ocon  Force India Mercedes 1 kör
10 16 monaco Charles Leclerc  Sauber Ferrari 1 kör
11 10 france Pierre Gasly  Toro Rosso Honda 1 kör
12 8 france Romain Grosjean  Haas Ferrari 1 kör
13 11 mexico Sergio Perez  Force India Mercedes 1 kör
14 20 denmark Kevin Magnussen  Haas Ferrari 1 kör
15 9 sweden Marcus Ericsson  Sauber Ferrari 2 kör
16 2 belgium Stoffel Vandoorne  McLaren Renault 2 kör
17 35 russia Sergey Sirotkin  Williams Mercedes 2 kör
 Kiesett 14 spain Fernando Alonso  McLaren Renault  
 Kiesett 18 canada Lance Stroll  Williams Mercedes  
 Kiesett 28 new_zealand Brendon Hartley  Toro Rosso Honda  

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Videón Grosjean szemkamerás F1-es felvétele: látnod kell!
Következő cikk Whiting: Azt javasolták, hogy hagyjuk ott a mormotákat

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország