Vettel-dominancia a Szingapúri Nagydíj utolsó szabadedzésén a Ferrarival

Sebastian Vettel egy nagyon erős kör végén az élen fejezte be a harmadik szabadedzést, közvetlen Kimi Räikkönen és a két Mercedes előtt.

Sebastian Vettel, Ferrari SF71H in the garage

Sebastian Vettel, Ferrari SF71H in the garage

Manuel Goria / Motorsport Images

Az első két szabadedzés felemás végeredményt hozott. Pénteken a nap első felében a Mercedes nem kapcsolt rá, míg a második tréningen már igen, legalábbis Hamiltonnal, aki gyakorlatilag ugyanazt az időt autózta meg, mint Räikkönen az élen a Ferrarival.

Még több F1 hír:

A másik SF71H sok időt veszített a bokszban, miután Vettel hibázott és a falnak vágta a Ferrari jobb oldalát. A négyszeres világbajnok emiatt nem tudta teljesíteni a versenyszimulációját, és egy igazán gyors kört sem futott.

A Red Bull ezzel szemben mindkét autójával tesztelt a hosszabb etapokon, és azok alapján egyértelműen versenyben volt a két riválissal, ami nem jelenthet nagy meglepetést, mivel Szingapúrban sokkal inkább a kasztni és a gumikezelés játszik szerepet, szemben a motorerővel. 

FP3

A versenyzők teljesen száraz körülmények között kezdhették meg a munkát a szingapúri pályán, akárcsak pénteken az első és a második edzésen. A magas hőmérséklet és a szintén magasabb páratartalom ugyancsak állandó volt. Ez közel 30°C-os levegő és 37°C-os aszfalthőmérsékletet jelentett a zöld jelzéskor.

Ericsson gyakorlatilag azonnal kihajtott a pályára. A Sauber svéd versenyzőjét Alonso követte a McLarennel, majd érkeztek a többiek. A rajongóknak nem kellett sokat várniuk arra, hogy mért időket lássanak a pénzükért cserébe.

8 perc elteltével az első idő Räikkönen nevéhez fűződött a hiperlágy gumikon: 1:40.012. Vettel erre egy legjobb első és harmadik szektorral válaszolt: 1:40.012. Abban a pillanatban csak 0.004 másodperc volt a különbség a két SF71H között. Az igazi menet azonban csak 15 perc után indult be, amikor egyre több mért idő született. Addig a pontig csak az olaszok körözgettek.

Valtteri Bottas, Mercedes AMG F1 W09 EQ Power+

Valtteri Bottas, Mercedes AMG F1 W09 EQ Power+

Fotó készítője: Steve Etherington / LAT Images

A Mercedes a Ferrarival szemben lágy gumikon kezdett. Bottas és Hamilton is a hétvége leggyengébb abroncsával körözgetett az első etapban. 

26 perc volt hátra, amikor Vettel a hiperlágyon növelte a tétet: 1:38.054. Ekkor a Mercedes és a Red Bull még mindig csak lágy gumin volt odakint, nem az időmérős körökre koncentrálva. A négyszeres világbajnok ideiglenesen 2 másodpercet adott a második helyen lévő Räikkönennek, míg Ocon a harmadik pozícióban majdnem 3 másodperccel volt lassabb. 

Räikkönen pár perccel később szintén ment egy gyorsabb kört. A következő hiperlágyas etapja elején ment egy 1:38.416-os időt. Ezzel 0.362 másodperc volt a differencia. 17 percet mutatott az óra, amikor Hamilton és Bottas megfutotta az első hiperlágyas körét. A brit a középső, a finn az utolsó szektorban volt a leggyorsabb. A hátrányuk azonban így is közel 0,7 és több, mint 0,7 másodperc volt.  

Vettel ideje végül verhetetlennek bizonyult, olyannyira, hogy azzal még Räikkönen sem tudta felvenni a versenyt. 2007 bajnokához hasonlóan a Mercedesek sem tudták tartani a tempót a világbajnok némettel. Hamilton és Bottas ezúttal közel zárt egymáshoz, de nehéz dolguk lesz, ha az első helyet akarják megszerezni.

Stoffel Vandoorne, McLaren MCL33

Stoffel Vandoorne, McLaren MCL33

Fotó készítője: Zak Mauger / LAT Images

Még nehezebb dolga lehet a Red Bullnak, mely csak az utolsó percekre vette elő a hiperlágy gumikat. Verstappen különösen elégedetlen volt az autójával, ami messze nem úgy viselkedett, mint azt szerette volna. A motorbeállítás körül voltak problémák. A holland nem egyszer panaszkodott a drasztikus motorfékre.

A két Red Bull mögött Grosjean jött, aki ezzel az idővel a leggyorsabb volt a középcsapatok között. A franciát követte a Force India Oconnal és Pérezzel. Rajtuk kívül még Alonso férkőzött be a legjobb tízbe, ezzel kiszorítván Hülkenberget.

A szoros középmezőny részeként Magnussen, Sainz és Gasly közel volt egymáshoz, de még Vandoorne is ide sorolható a 15. helyen. A Sauber nem villogott, és izgulhatnak, hogy sikerül-e továbbmenniük a Q1-ből, míg a Williams helyzete reménytelennek tűnik.

A mezőnyből mindenki hiperlágyon futotta meg a legjobb idejét.

Szingapúri Nagydíj - FP3 - F1 2018

Hely Versenyző Autó Motor Kör Idő Különbség
1 Germany Sebastian Vettel  Ferrari Ferrari 19 1'38.054  
2 Finland Kimi Raikkonen  Ferrari Ferrari 16 1'38.416 0.362
3 United Kingdom Lewis Hamilton  Mercedes Mercedes 14 1'38.558 0.504
4 Finland Valtteri Bottas  Mercedes Mercedes 17 1'38.603 0.549
5 Australia Daniel Ricciardo  Red Bull TAG 14 1'39.186 1.132
6 Netherlands Max Verstappen  Red Bull TAG 10 1'39.265 1.211
7 France Romain Grosjean  Haas Ferrari 14 1'39.747 1.693
8 France Esteban Ocon  Force India Mercedes 14 1'40.073 2.019
9 Mexico Sergio Perez  Force India Mercedes 14 1'40.231 2.177
10 Spain Fernando Alonso  McLaren Renault 10 1'40.254 2.200
11 Germany Nico Hulkenberg  Renault Renault 17 1'40.450 2.396
12 Denmark Kevin Magnussen  Haas Ferrari 13 1'40.559 2.505
13 Spain Carlos Sainz Renault Renault 14 1'40.591 2.537
14 France Pierre Gasly  Toro Rosso Honda 16 1'40.686 2.632
15 Belgium Stoffel Vandoorne  McLaren Renault 15 1'40.798 2.744
16 Monaco Charles Leclerc  Sauber Ferrari 20 1'40.915 2.861
17 New Zealand Brendon Hartley  Toro Rosso Honda 18 1'41.562 3.508
18 Russian Federation Sergey Sirotkin  Williams Mercedes 19 1'41.884 3.830
19 Sweden Marcus Ericsson  Sauber Ferrari 18 1'41.953 3.899
20 Canada Lance Stroll  Williams Mercedes 18 1'42.220 4.166

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Toro Rosso azon dolgozik, hogy Ticktum bekerüljön a Forma-1-be?!
Következő cikk A Red Bull "demoralizáló" éveken van túl a Forma-1-ben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország