Jelentés a szabadedzésről

Ferrari-dupla Vettel vezetésével a Brazil GP második szabadedzésén a Red Bull előtt

A két Ferrari diktálta a tempót a Brazil Nagydíj második szabadedzésén, közvetlen a Red Bull előtt, de Max Verstappen és Valtteri Bottas szinte ugyanazt az időt futotta meg, akárcsak Sebastian Vettel és Charles Leclerc az első két helyen.

Ferrari pit stop practice with the Ferrari SF90

Ferrari pit stop practice with the Ferrari SF90

Jerry Andre / Motorsport Images

Az FP1 nem volt túl aktív és releváns, köszönhetően az esőnek, mely a kezdés előtt több órán át esett. A szabadedzés első felében a felhőszakadás alábbhagyott, de az aszfalt sokáig vizes maradt, így leszámítva az utolsó köröket, a versenyzők a köztes gumikkal teszteltek a legtöbbet. A slick gumik korai használatát jól jelezte, hogy kis híján mindkét Red Bull összetört. Amit Verstappen megfogott, azt Albon már nem, és a vizes füvön nekiment a gumifalnak, ami súlyosabb károkat okozott az autójában. Rajtuk kívül mások is csúszkáltak a száraz pályára tervezett keverékeken.

Még több F1 hír:

Miután a hétvégén száraz idő várható, a versenyzőknek nem volt igazán fontos sok kört megtenniük, emiatt is lehetett fájdalmas Alexander Albon autótörése, hiába volt az övé a legjobb idő. Markón is jól látszott az, hogy nagyon nem örült a thai újonc újabb balesetének, független attól, hogy már megerősítették a helyét a 2020-as évre.

Totálisan más időjárási feltételek fogadták a mezőnyt délután, így a versenyzők rögtön slick gumikon folytathatták a munkát az elvesztegetett 90 perc után. Ez egyúttal azt is jelentette, hogy már az első percektől kezdve mért köröket láthattak a rajongók.

A piros zászló igen hamar előkerült, miután Kubica megcsúszott a 3-as kanyarban, és nem tudta megfogni a Williamst, amivel nagy erővel nekivágódott a falnak, közvetlen az első gyors köre vége előtt. A lengyel nem sérült meg, de a britek autója súlyosabb károkat szenvedett, így az egyik autót rögtön el is vesztették a pénteki napon. A csapat eddig sem állt túl jól a pótalkatrészek terén, ami miatt a baleset még kellemetlenebb lehet.

Az első nagy roham végén a két Ferrari állt az élen Vettel-Leclerc sorrendben a közepes gumikon: 1:09.570-1:09.820. A német világbajnok előnye magabiztos volt, addig Hamilton elég közel tudott lenni a lassabb SF90-hez: 1:09.938. A brit ugyancsak a közepes gumikon futotta meg az idejét. A címvédőt követte Verstappen (1:10.051) és Albon (1:10.422). A thai autójával szép és gyors munkát végzett a Red Bull, de a különbség ezúttal is nagy volt a két pilóta között.

Csak ezután következett Bottas, jelentős hátránnyal, a csapattársához képest is, és Gasly egy hajszállal maradt el tőle. A finn kemény keveréken vágott neki a programjának. A TOP-10-ben még Sainz, Giovinazzi és Kvjat voltak ott.

A második, gyorsabb időmérős etapok a lágy gumikon még izgalmasabbra sikeredtek, de a Ferrarik maradtak az élen, azzal a különbséggel, hogy Vettel és Leclerc szinte ugyanazt az időt futotta meg, ráadásul az egyenesben mutatott tempójuk is igen erősnek tűnt, ami egy válasz lehet Amerika után. Hozzájuk legközelebb nem a Mercedes, hanem a Red Bull zárt Verstappen vezetésével, aki a motorfékre panaszkodott, gyakorlatilag az egész edzés ideje alatt nem volt elégedett a rendszer működésével.

Bottas gyakorlatilag ugyanerre az időre volt képes, aki Hamiltont igencsak feltartotta, majd ugyanazon a körön Vettelt is megzavarta. A brit hangosan panaszkodott a csapattársára, és később nem is tudott jobb időt menni nála, bár nem volt túl messze. Valtteri később Leclerc-hez került közel, amikor a Ferrarit kiengedték a Mercedes elé. Szerencsére nem értek össze egymással. Az FIA nem látta szükségesnek a vizsgálatot az ügyben. 

 

A középcsapatok közül nagy meglepetésre a Haas volt a leggyorsabb, amire idén nem túl gyakran volt példa. Magnussent nem a McLaren, hanem a Renault követte Ricciardóval és Räikkönennel. Albon ezúttal csak a 9. időt rakta össze, de a thai nem ment igazán gyors kört, más programon volt. A wokingiak nem voltak túl feltűnőek, és a 10., valamint a 18. helyen végeztek. Mindkét autónál volt szerviz, Norrisnál különösen, akinek így nem teljesen úgy alakult a napja, mint azt szerette volna.

Gasly, Giovinazzi, Kvjat és Pérez egy kisebb javítással könnyen a TOP-10-ben találhatta volna magát, ami ismét bizonyította, hogy mennyire szoros a középmezőny. Az Alfa Romeónál csak Räikkönen teljesíthette a programot, mivel az olasz csapattársa erővesztésre panaszkodott, ami után visszatért a bokszba, és megkezdődtek az ezzel kapcsolatos vizsgálatok.

Gasly rosszabbul járt, és 20 perccel a leintés előtt félreállt az elfüstölt Toro Rossóval. A pénteki, erősen használt motor eddig bírhatta. A másik Toro Rossóval is gondok akadtak, és az FP1-hez hasonlóan pár perccel hamarabb ért véget a tréning. Kvjat egyszerűen megcsúszott, majd megérintette a gumifalat, szinte ugyanott, mint Albon, csak sokkal gyengébben. Az autó azonban füstölni kezdett, ami oltást igényelt. A motor lehetséges, hogy már a kanyar közepén meghibásodott, és utána Kvjat tehetetlen volt.  

A mezőnyből mindenki lágy gumin futotta meg az idejét.

Helyezés Versenyző Kör Idő Hátrány Intervallum km/ó
1 Germany Sebastian Vettel 30 1'09.217     224.112
2 Monaco Charles Leclerc 35 1'09.238 0.021 0.021 224.044
3 Netherlands Max Verstappen 33 1'09.351 0.134 0.113 223.679
4 Finland Valtteri Bottas 37 1'09.373 0.156 0.022 223.608
5 United Kingdom Lewis Hamilton 39 1'09.440 0.223 0.067 223.392
6 Denmark Kevin Magnussen 38 1'10.143 0.926 0.703 221.153
7 Australia Daniel Ricciardo 32 1'10.194 0.977 0.051 220.993
8 Finland Kimi Raikkonen 39 1'10.210 0.993 0.016 220.942
9 Thailand Alexander Albon 31 1'10.275 1.058 0.065 220.738
10 Spain Carlos Sainz Jr. 38 1'10.310 1.093 0.035 220.628

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Red Bull nem hibáztatja Albont
Következő cikk Verstappen óva int, a hétvége nagyon más lehet

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország