Forma-1 2017

Vettel nyerte a Magyar Nagydíjat Räikkönen és Bottas előtt

Sebastian Vettel nyerte meg a 2017-es Magyar Nagydíjat, amit nagyban köszönhet a csapatsorrendnek és Kimi Räikkönennek. Lewis Hamilton az utolsó méterek előtt engedte el Valtteri Bottast.

A verseny a korábbi napokhoz hasonlóan teljesen száraz és meleg körülmények között került megrendezésre, így az eső most semmilyen faktort nem játszott szerepet a Hungaroringen, ellenben a forrósággal, ami az aszfaltot illeti, mely közvetlen a start előtt 55°C-os volt. 

A rajtot a Ferrari, a Mercedes és a Red Bull is jól kapta el. Vettel kissé elfékezte magát az első kanyarban, de Räikkönen jól látható módon nagyon vigyázott a társára és nem ment el mellette. 

 

A biztonsági autónak már az első körben be kellett hajtania a pályára, hiszen Ricciardo az autó sérülése miatt megállt a pálya szélén és ezzel együtt sok folyadék is kifolyt az autóból. Daniel gépének hűtőrendszere is tönkrement, így az ő versenye nagyon hamar véget ért. A visszajátszásokból kiderült, hogy a két Red Bull ért össze egymással. Miután Ricciardo kicsúszott, még Palmer Renault versenygépét is megérintette, de a brit versenyben maradt.

 

A Red Bull balesetéért elsősorban Verstappen hibáztatható, aki elfékezte magát és egyszerűen belecsúszott a csapattársába.  A biztonsági autós fázis ideje alatt így nézett ki a TOP-10: Vettel, Räikkönen, Bottas, Verstappen, Hamilton, Sainz, Alonso, Pérez, Vandoorne, Ocon. 

 

A másik incidens Grosjean és Hülkenberg nevéhez fűződött. A Haas F1 Team francia versenyzője egyszerűen lehülyézte a társát, aki az első kanyarban oldalról vágódott neki a Renault-val. 

 

 

A futamot az 5. körben indították újra! Hamilton azonnal támadni kezdte Verstappent, de a holland keményen védekezett a Mercedes ellen. Az FIA a 7. körben erősítette meg Verstappen 10 másodperces időbüntetését, ami igencsak belenyúlt a Red Bull versenyébe. A dobogós álmok is elszálltak ezzel.

 

A következő említésre méltó esemény a 22. körben volt, amikor Grosjean a kiállást követően leállt a pálya szélén a rosszul rögzített bal hátsó abroncs miatt. Ez egy igen amatőr hiba volt az amerikai csapattól, mely amúgy is egy nagyon gyenge hétvégén volt.

 

Vettel a 25. kör környékén a csapatnak jelentette a rádión keresztül, hogy a kormánya elkezdett balra húzni, mely egyértelműen problémát jelentett számára. Az élmezőnyből elsőként Bottas állt ki elsőként a bokszba a 31. körben. A cseréje 3.5 másodpercig tartott, majd folytathatta az útját a friss lágy gumikon. A kiállásánál a bal első abroncs cseréjével voltak gondjai a németeknek. Hamilton egy körrel később abszolválta ugyanezt a kiállást, ami 1 másodperccel volt gyorsabb.

 

A 33. körben Vettel ment be a bokszba a sárga oldalfalú tappancsokért. A cseréje kerek 3 másodpercig tartott. Räikkönen a 34. körben cserélt, és a kiállás után nagyon közel került a csapattársához. A 40. körben a két Mercedes igencsak megérkezett a két Ferrari nyakára, miután Vettel küszködött a kormányproblémával és ezzel Räikkönent lassította. 

 

 

A verseny elején elment a rádiókommunikáció Hamilton és Mercedes között, ami csak a 44. kör környékén jött vissza. Ennek a csapat és a világbajnok pilóta is nagyon megörült. A felek rögtön kommunikálni is kezdtek egymással. Lewis azonnal közölte, hogy megvan a tempója a győzelemhez és kérdezte, mikor támadhatja az előtte autózó csapattársát.

 

A 46. körben Bottas az első kanyarban egyszerűen félreállt és elengedte a Hamiltont... Nem sokkal később a Mercedes közölte a versenyzőivel, hogy ha Lewis nem jár sikerrel a Ferrarik ellen, akkor visszaadja a pozíciót. Ekkor Räikkönen már igencsak küszködni kezdett a gumikkal, amiért végig közel autózott Vettel-hez, de nem előzhette meg őt. Di Resta a 63. körben állt ki egy technikai gond miatt, így a skót nem tudta befejezni a futamot. Az utolsó helyről adta fel a Williams beugrója.

Noha Vettel a verseny nagyobb részében egyértelműen küszködött a kormányproblémákkal, és így nem tudta a saját tempóját autózni, végül megnyerte a futamot a Hungaroringen, nagyon fontos pontokat szerezvén a bajnokságban, aminek továbbra is ő az éllovasa.

Másodikként Räikkönen ért célba. A finn „Jégember” könnyedén megnyerhette volna a versenyt, de a Ferrari csapatutasítása ezt nem tette lehetővé, hiszen Vettel sokkal jobban áll a bajnokságban. Kimi sokat panaszkodott, hiszen az abroncsai idő előtt elkoptak azzal, hogy nagyon sokat autózott Sebastian mögött. 

 

Negyedikként Hamiltont intették le. A Mercedes úgy fogalmazott a rádióban, hogy ha a brit nem tudja megelőzni legalább az egyik Ferrarit, akkor vissza kell adnia a pozícióját Bottasnak. A finn nagyon lemaradt, és közben Verstappen igencsak megérkezett mögé, a 10 másodperces időbüntetése ellenére is. Ha nincs az a bizonyos büntetése a hollandnak, akkor egyértelműen esélyes lehetett volna a dobogóra. Lewis az utolsó métereken elengedte Valtterit, aki így dobogós lett, míg a háromszoros győztes negyedik.

Közvetlen a top-istállók mögött Alonso fejezte be a futamot a McLaren-Hondával, de a belga csapattársa is pontszerző lett, először a szezon során. A TOP-10-ben végzett még Sainz, Pérez és Ocon, így a Force India ismét csak mindkét autójával pontot szerzett.

F1 2017: előrendelési akció, exkluzív F1-es ajándékkal

Végeredmény - Magyar Nagydíj 2017

HelyVersenyzőAutóMotorKülönbség
1 germany Sebastian Vettel  Ferrari Ferrari  1:39'46.713
2 finland Kimi Raikkonen  Ferrari Ferrari 0.908
3 finland Valtteri Bottas  Mercedes Mercedes 12.462
4 united_kingdom Lewis Hamilton  Mercedes Mercedes 12.885
5 netherlands Max Verstappen  Red Bull TAG 13.276
6 spain Fernando Alonso  McLaren Honda 1'11.223
7 spain Carlos Sainz Jr.  Toro Rosso Renault 1 kör
8 mexico Sergio Perez  Force India Mercedes 1 kör
9 france Esteban Ocon  Force India Mercedes 1 kör
10 belgium Stoffel Vandoorne  McLaren Honda 1 kör
11 denmark Kevin Magnussen  Haas Ferrari 1 kör
12 russia Daniil Kvyat  Toro Rosso Renault 1 kör
13 united_kingdom Jolyon Palmer  Renault Renault 1 kör
14 canada Lance Stroll  Williams Mercedes 1 kör
15 germany Pascal Wehrlein  Sauber Ferrari 2 kör
16 sweden Marcus Ericsson  Sauber Ferrari 2 kör
17 germany Nico Hulkenberg  Renault Renault  
  united_kingdom Paul di Resta  Williams Mercedes  
  france Romain Grosjean  Haas Ferrari  
  australia Daniel Ricciardo  Red Bull TAG  
Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Esemény Magyar Nagydíj
Pálya Hungaroring
Versenyzők Daniel Ricciardo , Fernando Alonso , Kimi Raikkonen , Lewis Hamilton , Max Verstappen , Sebastian Vettel , Valtteri Bottas
Csapatok Ferrari , Mercedes , Red Bull Racing , McLaren
Cikk típusa BRÉKING
Topic Forma-1 2017