Vettel nincs annyira kiakadva, a Ferrari igen

Sebastian Vettel beszélt az idei évéről, amely Charles Leclerc érkezése miatt nem sikerült fényesre, a négyszeres világbajnok karrierje pedig komoly válságba került.

Sebastian Vettel, Ferrari

Erik Junius

Sebastian Vettel az idei évet úgy várhatta, hogy ha a Ferrari fejlődik, akkor akár fel is veheti a harcot Lewis Hamiltonnal szemben. Azonban a Ferrari technikai téren nem tudott eleget fejlődni, és időközben Vettelnek is egyéb irányú elfoglaltsága akadt.

Ugyanis a négyszeres világbajnoknak már házon belül is komoly konkurenciája akadt, Charles Leclerc ugyanis nem feltett kezekkel érkezett. Sőt, a monacói végül a német előtt végzett, és mostanra az is kiderült, hogy a Ferrari vele hosszú távon számol.

Ez nem egyértelmű ugyanakkor Vettel esetében, a német szerződése jövőre lejár a Ferrarival. A szezont összegezve a Motorsport-Magazin.de cikke szerint a történtek kapcsán Vettel igyekszik őszintén reagálni.

"Manapság nem mindig nyitottak az emberek, ha kimutatod az érzelmeid. De általában én nem rejtegetek semmit. Elég reálisan látom a mai helyzetet, elég világos, hogy a csapat nem tart ott, ahol szeretne, és hogy hiányzik a teljesítmény" - kezdte Vettel.

Még több F1 hír:

"Ezek olyasmik, amiken az ember egy éjszaka túl akar lenni. Megtalálni a varázsbotot, vagy valami tökéletes megoldást. Mindig ebben bízol, de azt kell mondjuk, hogy már így is több utat próbáltunk ki, több mint egy teszt állt rendelkezésre, hogy kiderüljön, mi hiányzik" - mondta Vettel.

A német szerint a csapat igenis ki van akadva. "Biztosíthatok mindenkit, hogy a csapat nagyon bosszús, de az, hogy csak ki vagy akadva, nem sokat segít" - mondja a kialakult helyzetből adódó frusztráltságról Vettel.

"A pályádon kell maradni, a pozitív dolgokra koncentrálni, kontrollálni magad, hogy ne hagyj ki egyetlen lehetőséget sem, és mindig a következő feladatra koncentrálni. Most ez a verseny, aztán az, és így tovább" - mondta Vettel.


Valentino Rossi ismét pályára vihetett egy forma-1-es autót, a MotoGP olasz klasszisa ezúttal Lewis Hamiltonnal cserélt egy napra.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hülkenberg egy statisztikában sem tudta legyőzni Ricciardót
Következő cikk Vettel elárulta, mi volt az idei Ferrari legnagyobb baja

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország