Vettel nemcsak az amerikai, de az összes többi nagydíjat is megnyerné a Ferrarival

Sebastian Vettel előtt egyetlen egy cél lebeg és az, hogy megnyerje az amerikai futamot, valamint az utána következő versenyeket a Ferrarival.

Nemrég még minden Vettel, valamint a Ferrari kezében volt. A német rekorder és az olasz gárda azonban nem tudta kihasználni a ziccereket és immáron közel 60 pontos hátrányba kerültek az egyéni tabellán, négy futammal a szezon vége előtt.

Az amerikai időmérőt is Hamilton húzta be, de Vettel nem volt messze a második helyen a riválisától. Ebből akár még egy parázs csata is lehet.

„Természetesen csalódott vagyok, hogy nem sikerült megnyernem az időmérőt, de az a legfontosabb, hogy holnap minden rendben menjen és nyerjünk. Hogy őszinte legyek, nemcsak ezt a futamot akarom megnyerni, hanem a többit is. Ez az egyetlen, amit tehetünk.”

„Nem volt könnyű az időmérőn és ez a hétvége sem alakult eddig egyszerűen. Voltak bizonyos problémáink, de amikor kellett, oda tudtuk magunkat tenni. Nagyon hálás vagyok csapatomnak, a szerelőknek, akik nem aludtak, és csak dolgoztak az autón. Nélkülük ez nem sikerült volna. Nem voltunk túl messze, de ez épp elég arra, hogy ne a miénk legyen a legjobb hely. Az azonban biztos, hogy közelebb vagyunk, mint vártuk.”

„Sajnos még mindig van egy kis hátrányunk az időmérőkön, de a versenytempónk jobb ennél, szóval bizakodó vagyok a holnapot illetően. Várom a versenyt és remélem, sikerül megnyernünk az Amerikai Nagydíjat itt Austinban.”

 
Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Esemény Egyesült Államok Nagydíj
Alesemény szombat
Pálya Circuit of the Americas
Versenyzők Sebastian Vettel
Csapatok Ferrari
Cikk típusa Motorsport.com hírek