Vettel: nem volt meg a tempó ahhoz, hogy előrébb végezzek

Sebastian Vettelnek az egész versenyhétvégéje nehéz volt, de a Ferrari teljesítménye nem igazán rajta múlt, az autóját egyszerűen képtelenek voltak rendesen felkészíteni a Brit Nagydíjra.

Sebastian Vettel, Ferrari, looks at the punctured tyre of Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11, in Parc Ferme

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Sebastian Vettel 1 pontot tudott szerezni a Brit Nagydíjon, miután a pénteki edzéseken különböző technikai hibák hátráltatták a felkészülését, se a szombati időmérőn, se a vasárnapi versenyen nem volt meg a tempója, csak szenvedett az autóval.

Érdekes módon ennek éppen az ellenkezője történt a Magyar Nagydíjon, ott azonban a stratégiának is köze volt ahhoz, hogy Leclerc szenvedett, mindenesetre Mattia Binotto szavaiból kiderült, hogy ő sincs megelégedve azzal a ténnyel, hogy csak 1 autót sikerült rendesen felkészíteniük a futamra.

Sebastian Vettel a futam után elmondta, hogy nem tudja még, hogy mi okozta az egész hétvégés szenvedését.

„Nem tudom még, csak most ért véget a verseny, és a mai nap jó volt abból a szempontból, hogy sok kört tettünk meg, de a versenyen egyértelműen nem volt meg a tempóm ahhoz, hogy előrébb végezzek a mezőnyben.”

Sebastian Vettel, Ferrari SF1000, Pierre Gasly, AlphaTauri AT01

Sebastian Vettel, Ferrari SF1000, Pierre Gasly, AlphaTauri AT01

Fotó készítője: Andy Hone / Motorsport Images

„Sőt, fel kellett adnom jónéhány pozíciót, így pont az ellenkezője valósult meg. Jó, hogy ennyi kört tudtunk menni, és több dolgot is kipróbáltunk, de jelenleg egyszerűen szenvedek azzal, hogy tapadásra bírjam az autót, ezért meg kell vizsgálnunk, mit tehetünk még.”

„Ebből a szempontból nagyon érdekes lesz, hogy még egy verseny lesz itt, ugyanezen a pályán.”

Remélhetőleg a jövőheti versenyre a Ferrari megtalálja majd Vettel szenvedésének okát, mert a Ferrari konstruktőri bajnokságának szempontjából is fontos lenne, hogy mindkét autójukkal jó pontokat szerezzenek.

Hülkenberg indulása egyetlen rossz csavaron múlhatott.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Egy rossz csavaron múlhatott Hülkenberg silverstone-i indulása
Következő cikk Binotto: Leclerc-rel sikerült a legtöbbet kihoznunk az autónkból…

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország